Bottas: Elfogadtam, hogy Hamilton jobb versenyző nálam

Valtteri Bottas ennyi idő távlatából belátta, hogy Lewis Hamilton jobb versenyző nála. Mint mondja, annak idején a Mercedesnél hitt benne, hogy legyőzheti, de utólag visszagondolva már látja, hogy miben volt jobb a brit.

George Russell, Mercedes AMG, Lewis Hamilton, Mercedes AMG, on stage

Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas 2017-ben került a Mercedeshez, és egészen 2021-ig a német gyártót erősítette. Ebben az időszakban 10 futamgyőzelmet ért el 58 dobogós helyezés mellett, aminek köszönhetően négy alkalommal is képes volt a TOP3-ban végezni az összesített pontversenyben.

Ugyanakkor a finn számára nem volt felhőtlen a Mercedesnél töltött időszaka, hiszen többnyire Hamilton árnyékában szerepelt, nem volt képes igazán nagy kihívás elé állítani a britet, aki 2021-et leszámítva mindig képes volt mellette megnyerni a világbajnokságot.

Még több F1 hír:

„Egy ilyen versenyképes természetű pilótának nehéz volt ezt elfogadni” – árulta el Bottas a Helsingin Sanomatnak. „Csak az elmúlt évben tudtam elfogadni, hogy Lewis Hamilton jobb versenyző. Mindig is azon gondolkodtam, hogyan tudnám legyőzni őt és megnyerni a világbajnokságot. Elég kimerítő öt év volt.”

„Mindent azonnal meg akartam nyerni, aztán amikor ez nem sikerült, nehéz volt elfogadni” – zárta le a gondolatait Bottas, aki tehát mára már elfogadta, hogy pusztán a nyers tehetséget illetően a hétszeres bajnok túltesz rajta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen a 15 győzelem után még többre lehet képes idén? Horner szerint igen
Következő cikk Már el is készült a Gulf Oil-festés a Williams számára - legalábbis virtuálisan

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország