Bottas egyelőre elfelejtette megköszönni Rosbergnek, hogy visszavonult!

Valtteri Bottas a téli átigazolások győztese, hiszen 2017-ben Ő kapta meg a Mercedes bajnoki gépét Hamilton mellett. A német ABMS-sel készített interjúban beavatott minket a döntés hátterébe, és a céljaiba.

Megköszönted Nico Rosbergnek, hogy visszavonult? 

"Nem. Bár a tesztekre kilátogatott hozzánk, de elfelejtettem. Ezt még meg kell tennem! (nevet) Tudom, hogy szerencsém volt Nico visszavonulásával. Mindig is az volt a célom, hogy egy nap egy bajnokesélyes autóban üljek. Neki köszönhetően ez most valóra vált." 

Elhiszed, hogy mindez igaz? 

"Amikor először megláttam az autót a saját nevemmel, úgy örültem, mint egy kisfiú a játszótéren."

Hogyan élted meg Rosberg visszavonulását? 

"Engem is villámcsapásként ért. Azonban hamar ráeszméltem: szabad lett egy pilótafülke az ezüstnyilaknál! Még Abu Dhabiban voltam, az edzőteremben. Az edzőm sms-t kapott. Azonnal a szállodába mentem és felhívtam Totót."

1.5 finn (Häkkinen és Rosberg) egy Mercedes motoros autóban lett bajnok. Te leszel a következő? 

"Először kicsit visszafogom magam, és megvárom az első nagydíjat. Természetesen egy hatalmas esélyt kaptam a Mercedestől. A csapat számára a győzelem a cél. Számomra is. Valamikor én is világbajnok akarok lenni. Azonban korai még ilyen nagy kijelentéseket tenni."

A pályafutásod során először érzed a megfelelő nyomást? Hogy most teljesítened kell... 

"Igen, ezt tudom. Tudok teljesíteni. Őszintén szólva azonban nem érzek nagyobb nyomást, mint korábban. Egyszerűen csak azt érzem, hogy különleges esélyt kaptam. A jelenlegi legjobb autót vezethetem a Forma-1-ben. Ezzel csakis többet nyerhetek, mint veszíthetek."

A csapattársad a legnagyobb ellenfeled. Te pedig Lewis Hamiltont kaptad meg...

"És ennek örülök. Ez egy megfelelő mérce. Érdekes lesz látni nekem is, hogy az autó alatta hogy viselkedik, hogy a vezetési stílusa hogy mutatkozik meg. Egy háromszoros bajnokot figyelhetek meg munka közben. Butaság lenne, ha ezt nem használnám ki."

Hogyhogy Forma-1-es versenyző lettél, és nem ralizol - mint a legtöbb finn? 

"Mika Häkkinen miatt. Akkor lett a hősöm, mikor 1998-ban és 1999-ben megnyerte a bajnoki címet Michael Schumacherrel szemben."

Hasonló típus vagy, mint Häkkinen. Mit tanultál tőle?  

"A célra törést. Ha valamit eldöntött, majd azért keményen dolgozott, akkor elérte a célját. Sosem adta fel, még a komoly balesete után sem. Ezen kívül a mentális erősségét. Okos versenyző volt." 

Ma a menedzsmentcsapatod része. Hogyhogy? 

"2008-ban felhívott, és segíteni akart nekem. Vicces volt. Az a személy, akit mindig is csodáltam támogatni akart. Az elején ezen eléggé elképedtem."

Milyen tippeket adott neked? 

"Azt mondta, a képességeimre kell támaszkodnom. Ez számomra nagyon különleges, hiszen a példaképem segít nekem. És most, amikor dupla vagy semmi a tét, ez még fontosabbá vált a számomra. Ő ezeket a helyzeteket már mind átélte a pályafutása során."

Mennyi időt ad neked, hogy legyőzd Hamiltont? 

"A naptáramban nem jelöltünk ki egy napot, ameddig ezt el kell érnem. Én egyszerűen csak a legelejétől jó teljesítményt szeretnék nyújtani. Az első versenytől kezdve ott kell lennem. Feltételezem, hogy meredek lesz a tanulási görbém. És nem pánikolok be, ha Lewis elsőre gyorsabb nálam."

A Mercedes egy évre írt alá veled. Vagyis a karriered zsákutcába is futhat. 

"Én ezt a helyzetet a csapat szempontjából nézem. Először bizonyítanom kell, és meg kell mutatnom, hogy elég jó vagyok-e ehhez a csapathoz Lewis mellé."

Hamilton és Rosberg kapcsolata szórakoztató volt. A pszichológiai játékokra felkészültél? 

"Remélem, velem is szórakoztató lesz. (nevet) Azonban én nem vagyok politikus. Szorgalmas vagyok és magamra koncentrálok. Mindig remélem, hogy Lewis kemény és fair ellenfél lesz. Ami biztos, hogy nem hátrálok meg."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg , Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes
Cikk típusa BRÉKING
Címke mercedes, nico rosberg, valtteri bottas