BRÉKING

Bottas dönt arról, hogy a Ferrarihoz szerződik? Raikkönen helyzete necces lehet

A következő versenyek és hónapok eldönthetik, hogy Kimi Räikkönen az idény végén visszavonul, vagy sem.

Ennek pedig az egyik főszereplője épp a honfitársa, a Williamsnél versenyző Valtteri Bottas lehet, akit egyre magasabban értékelnek, még a top-istállók is, ahogy arról korábban Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfának első embere is beszámolhatott.

A 25 esztendős finn nagyszerű teljesítményt nyújt Sir Frank Williams gárdájánál, mellyel továbbra sem hosszabbított. Bottas kényelmes helyzetben érezheti magát, hiszen a brit világbajnok csapat mindenképpen hosszabbítana vele, miközben a Ferrari egyre komolyabban érdeklődik iránta.

Igaz, nem is oly rég Valtteri elmondta, nem esik hasra a Ferraritól, mivel a Mercedes és a Williams is egy ikonikus márka az F1-ben. Érdekes, a McLarent nem említette meg valamiért…

A finn sajtó szerint Bottas higgadtan kezeli a helyzetét, mert tudja, a Williams a folytatásban is jó lehetőséget jelenthet számára, ugyanakkor azzal is tisztában van, az alacsonyabb költségvetés és a gyári támogatás hiányában a britekkel valószínűleg soha nem lehet bajnok.

A Ferrarinál pedig most minden Sebastian Vettel köré épül, addig ugyanezt élhetné át a Williamsnél, Felipe Massa tapasztalata ide, vagy oda. A helyzete nem könnyű, de mégis irigylésre méltó .

Räikkönen gyengébb időmérős teljesítménye megkönnyítheti a Ferrari döntését, miután az olaszok csak az idény utolsó felében határoznak a finn „Jégember” szerződésének meghosszabbításáról.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Fernando Alonso átigazolását sokan megkérdőjelezik, a spanyol vajon tényleg rosszul döntött? fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. május 26.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso most tényleg ugyanott lenne a Ferrarival, mint tavaly?
Következő cikk A Mercedes elég sűrű hét elé néz - több szempontból is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország