Bottas: "Csúnya lenne, ha Russell megverne"

Valtteri Bottas elismeri, hogy „csúnya lenne”, ha a Lewis Hamiltont helyettesítő, a Mercedesben debütáló George Russell megverné a Forma-1 Szahír Nagydíján.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas és George Russell alkotják a hétvégén a Mercedes párosát, miután Lewis Hamilton bejelentette, pozitív koronavírus-tesztet végzett a múlt heti Bahreini Nagydíjon aratott győzelme után.

Ez lesz Russell első versenye a gyártónál, akiknek 2017 óta utánpótláspilótája, köszönhetően annak, hogy jelenlegi munkáltatója, a Williams engedélyezte rövid időre a váltást neki. Mikor arról kérdezték, mit jelentene karrierje szempontjából, ha a fiatal brit megverné, Bottas így felelt: „Nem igazán gondolkodtam ezen és nem is tudom, mit várjak George-tól.”

Még több F1 hír:

„Jól ismeri a csapatot, de az autó más, mint amit tesztelt, sok újdonság van benne. Nem igazán tudom, mit válaszoljak, mert nem gondolkodtam ezen, mármint, ha normális versenyem van és így megver tisztán, az biztosan csúnya lenne.”

„Nyilván ezt igyekszem azért elkerülni, de nem vagyok az a figura, aki ilyeneken filózik. Igyekszek mindent, ami történik, motivációvá változtatni pozitív gondolkodáson át. Így állok hozzá a hétvégéhez.”

Bottas azokat a felvetéseket is elutasította, hogy a hétvége egy leszámolás lenne kettejük között, aminek a tétje a Mercedes ülése 2022-ben, mondván, „csak a média kavarja az egészet. Tudom, hogy szerettek spekulálni és drámát, meg „leszámolásokat” kreálni.”

 

„Szerintem azonban George nem így gondol erre, én pedig biztos, hogy nem. Ez egy nagy lehetőség a számára, sokat tanulhat és megmutathatja, mire lehetünk képesek. A magam részéről, nyilván az ember a csapattársa elé akar kerülni, legyen az George Russell, Lewis Hamilton, vagy bárki.”

„A idény utolsó három futamán van még dolgom, megvan a motivációm, ami az, hogy megnyerjem a hátralévő versenyeket. Ez az egyetlen célom, és hogy minél többet tanuljak a következő évre. Egy pozitív évzárás csak segíthet a következő elején. Van még szerződésem, a céljaim – és a csapaté is – egyértelműek, nagyon egyszerű a dolog. Rajtam nincs nyomás.”

Ugyanerről a témáról Russell elmondta: „Egy verseny nem határozza meg valakinek a képességeit és pláne nem fog eldönteni valamit, ami még 12 hónapra van tőlünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hajnali kettőkor a fürdőben – ha Wolff hív, akkor...
Következő cikk Aitken türelmetlenül hívogatta a Williamst

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország