Bottas csak a technika miatt nem győzhette le Hamiltont?

Valtteri Bottas továbbra sem érti, hogy mi történt vele a Spanyol Nagydíjon, miközben szombaton minden nagyon jól alakult számára.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Mercedesfinn pilótája szombaton nagyon nagy különbséggel szerezte meg a rajtelsőséget Barcelonában, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Lewis Hamilton hibázott a Q3-ban, és nem is kicsit. Vasárnapra azonban fordult a kocka, és Valtteri Bottas nagyon hamar elvesztette a vezető helyét, és esélye sem volt a győzelemre, még a biztonsági autós fázis után sem, amikor összerázódott a mezőny.

Valtteri Bottas rögtön elmondta, hogy valami nem stimmelt a váltó körül, és a Mercedes már nyomozza a problémát, bár Toto Wolff csapatfőnök először valami teljesen másra gondolt. A versenyző azonban érezte, hogy ez nem egy szokványos gyengébb rajt volt.

„Talán Kína rosszabb volt, mint most ez a verseny, mert az egy kicsit a saját hibámból is történt, és úgy éreztem, hogy jobban is csinálhattam volna. Itt, ha most újra nekifuthatnék ennek, semmit sem csinálnék másképpen. És még mindig vizsgáljuk, hogy mi történt. Határozottan láthatjuk, hogy a váltót egy rezonancia vette körül, és abnormális volt a viselkedése, ami néhány kulcsfontosságú métert jelentett, és az 1-es kanyarhoz vezető utat. Versenyzőként ez bosszantó, de megtörténhet. A csapat ki fogja javítani ezt, és nem fog újra megtörténni. Nem hibáztatom a csapatot. Ezek a dolgok sajnos megtörténhetnek a motorsportban, és tanulni fogunk belőle.”

„Az 1-es kanyarnál is megvolt a lehetőségem, hogy nagyobb sebességgel érkezzek meg kívülről. Ha csak én és Lewis lettünk volna ott, akkor talán a 2-esnél már belül lehettem volna. Seb azonban ott volt, és ha ezt megtettem volna, akkor összeütközünk. Nem lett volna értelme annak, hogy tönkretegyük a versenyt. Seb harcban volt velem, de a lehető legrosszabb helyen állt.”

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, Dr Dieter Zetsche, CEO, Mercedes Benz, Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Max Verstappen, Red Bull Racing celebrate on the podium with the trophy
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, Dr Dieter Zetsche, CEO, Mercedes Benz, Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 and Max Verstappen, Red Bull Racing celebrate on the podium
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, Dr Dieter Zetsche, CEO, Mercedes Benz and Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 celebrate on the podium
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, Dr Dieter Zetsche, CEO, Mercedes Benz and Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 celebrate on the podium
Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Dr Dieter Zetsche, CEO, Mercedes Benz and Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 celebrate on the podium with the champagne
Dr Dieter Zetsche, CEO, Mercedes Benz, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 and Max Verstappen, Red Bull Racing celebrate on the podium
Dr Dieter Zetsche, CEO, Mercedes Benz, Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 and Max Verstappen, Red Bull Racing celebrate on the podium
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, and Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 drives into Parc Ferme
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 celebrates in Parc Ferme
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 after the Safety Car
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10
Cars of Race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 in Parc Ferme
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, makes a pit stop
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, makes a pit stop
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, makes a pit stop
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, makes a pit stop
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Charles Leclerc, Ferrari SF90,Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, and Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, and Charles Leclerc, Ferrari SF90
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, and Charles Leclerc, Ferrari SF90
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, leads Max Verstappen, Red Bull Racing RB15
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 pit stop
Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1
Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, and Sebastian Vettel, Ferrari SF90, race side by side ahead of Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Charles Leclerc, Ferrari SF90, and Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, in the first corner at the start
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, and Sebastian Vettel, Ferrari SF90, race side by side ahead of Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, and Charles Leclerc, Ferrari SF90, in the first corner at the start
34

„Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem éreztem azt, hogy meglett volna a tempókülönbség köztem és Lewis között. Én így érzem. Tudom, hogy a különbség más, amikor elöl mész, és olyankor te szabályzod ezt, kezdve a gumikkal, amiket mindenkitől független kezelhetsz. Ez ezen a pályán ez különbséget jelent. Még, ha 4 másodperccel is a másik mögött vagy, akkor is úgy érzed, hogy csúszkálsz a kanyarban. Nem kell sokkal jobban csúszkálnod ahhoz, hogy a gumiknak annyi legyen. Nem aggódtam a versenytempó miatt, mert az meglehetősen azonos volt, és tényleg úgy vélem, hogy a fő gond az első két kanyar jelentette a rajtot követően.”

„Soha nem éreztem még ilyet az autóban a rajtnál, mint most. Nem tapasztaltam ilyet ezelőtt. Sajnálatos az, ami történt, mert a verseny elején több tapadásra van szükséged. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni a válaszokat. Szerencsére nem vesztettem több helyet, és a csapat sem veszített pontokat. Megpróbáltam megszerezni az extra pontot is, de nem volt rá lehetőségem, mert amikor a következő körben voltam, és teljesen feltölthettem a rendszert, a gumik már nem voltak olyan állapotban. Lewisnak pedig ott volt még egy ilyen köre. Amikor valaki mögött mész, lehetetlen a leggyorsabb időt menni ugyanazzal az autóval.”

„Meglátjuk, hogy mit hoz a folytatás, de ez egy nagy harc közöttünk. Soha nem tudhatjuk, hogy mi fog történni. Lesznek olyan pályák, ahol pár csapat nagyon közel lehet, és a fejlesztési verseny is intenzív, így nem bosszankodom. Képes vagyok legyőzni Lewist. Keményen dolgoztam ezen a hétvégén, jó időmérőt mentem, addig a futamon még nem tiszta. Ilyen az élet, de van még 16 lehetőség. És ez sok, valamint alig várom Monacót.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Az F1 remek reklámot jelent a Mercedesnek
Következő cikk Vettel baráti szívességet tett Hamiltonnak a rajtnál: csak a móka kedvéért?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország