Bottas: Bőven tudtam volna még javítani, vasárnap bármi megtörténhet!

A harmadik helyen végzett Valtteri Bottas a monacói időmérő edzésen a Mercedesszel, elmondása szerint pedig körülbelül másfél tizedmásodperccel gyorsabb volt az utolsó körében, amit nem tudott befejezni a piros zászló miatt.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Valtteri Bottas a harmadik pozícióban végzett a monacói időmérő edzésen, bő 2,5 tizedmásodperccel maradt el a pole-t szerző Charles Leclerc idejétől. A 31 éves versenyző viszont elmondta, érzése szerint sokat tudott volna még javítani az utolsó körében.

„Csalódást keltő, hogy a piros zászló miatt nem tudtam befejezni az utolsó körömet. De benne van a pakliban, hogy néha megtörténik az ilyesmi. Így bennem maradt az utolsó kör, hogy mindent beleadjak. Az első köröm nem igazán volt erős, a második pedig csak felvezető kör volt.”

„Igazából elég jól éreztem magam az időmérőn, szóval úgy érzem, bőven tudtam volna még javítani. Szóval le vagyok sújtva” – magyarázta Bottas.

Még több F1 hír:

Amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte mennyit javíthatott volna még az utolsó körében, így válaszolt a finn versenyző:

„Azt gondolom, hogy a 6-os, 7-es kanyarnál járva másfél tizeddel voltam gyorsabb az addigi legjobb időmnél. De a „ha” nem játszik, ez van.”

Bottas így meglehetősen, sokkal, négy pozícióval végzett csapattársa, Lewis Hamilton előtt, a 77-es rajtszámú pilóta pedig elégedett a csapat fejlődésével, amit a hétvége folyamán mutat.

 

„Szerintem a hétvége folyamán sokat tudtunk előrelépni a kocsinkkal, nem kérdés, hogy elégedett voltam a W12 viselkedésével az időmérőn. Szerintem lett volna esélyem a pole-ra az utolsó körömben, de minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a holnapi futamon.”

„Monacóról van szó, tehát bármi megtörténhet” – zárta Bottas, aki eddig egyszer végzett a pódiumon Monacóban: 2019-ben a Mercedes színeiben lett harmadik.

Verstappen: Természetesen nem kalkuláltunk azzal, hogy jönni fog a piros zászló…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: esélyünk sincs a győzelemre
Következő cikk Binotto: aggódunk a sebességváltó miatt…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország