Bottas bízik a saját képességeiben, de kénytelen megismerni a Mercedesen kívüli lehetőségeit is

A legtöbb sajtóértesülés szerint Valtteri Bottas elveszíti az ülését a Mercedesnél a 2021-es szezon végén, de a finn pilóta továbbra is csak a versenyzésre szeretne koncentrálni, miközben azért elismerte, hogy nem árt, ha tisztában van a lehetőségeivel.

Valtteri Bottas, Mercedes

Valtteri Bottas, Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

Sokan már azon is meglepődtek, hogy a Mercedes szerződést adott 2021-es Valtteri Bottas számára, azonban a finn pilóta még valóban erősen kezdte a 2020-as szezont, idén viszont már nem nagyon találni olyan sajtóorgánumot, amelyik különböző belsős értesülésekre hivatkozva ne azt írná, hogy George Russell lesz a Mercedes pilótája Lewis Hamilton mellett 2022-ben.

A nyári szünetre is egy igen csalódást keltő eredménnyel utazhatott a finn, ugyanis a látványos hibája miatt már az első kanyarban kiesett, de Toto Wolff azt nyilatkozta, hogy annak az esetnek nem lesz szerepe a döntésükben.

Az egyértelmű, hogy Bottas tökéletes második számú versenyzője volt eddig a Mercedesnek, még ha ő nem is feltétlenül ezért igazolt oda 2017-ben, ugyanakkor nem hízelgő rá nézve, hogy a Mercedes másik lehetősége, George Russell már a tavalyi beugrása során megmutatta, hogy azonos feltételek mellett le tudná győzni őt versenytávon.

Még több F1 hír:

Bottas válasza pedig az ESPN kérdésére, hogy mennyire hisz abban, hogy ő lenne a jobb választás a Mercedes számára, nem is dúslakodott a magabiztosságtól:

„Egyetlen másik pilótát sem ismerek annyira, mint magamat, és a saját képességeimet, szóval ezt mindig nehéz kommentálni” – mondta diplomatikusan még a Magyar Nagydíj előtt. „A csapatok közti különbségek miatt ezt nagyon trükkös megmondani.”

„Ugyanakkor magabiztosan állítom, hogy a csapat hasznos tagja vagyok, és a helyzet (a Mercedesnél) más lenne, ha nem én lennék itt. Én bízok a saját képességeimben, de nem én hozom a döntéseket.”

Bár az egyértelmű, hogy Bottas természetesen maradna a Mercedesnél, a menedzsmentje – amelynek már 2017 óta nem tagja Toto Wolff – azért idén is felkutatta az egyéb lehetőségeit a Forma-1-ben.

„Ezt inkább megtartanám magamnak, talán igen, talán nem” – mondta arra, hogy beszélt-e már egyéb csapatokkal. „Sokan állnak azonban mögöttem, ők pedig nem csak otthon ücsörögnek. Természetesen nekem is tisztában kell lennem azzal, hogy mi elérhető és mi nem, milyen lehetőségek vannak.”

„Úgy érzem, nem mondták el pontosan, milyen szintre jutottak el a tárgyalások a többi csapatnál, mert én még most is a versenyzésre koncentrálok, de az biztos, hogy lesz majd időm beszélgetni a nyári szünet alatt, és ha beszélnem kell majd más csapatokkal is, akkor fogok is.”

Még több F1 hír:

Mióta Bottas a Mercedes pilótája lett, folyamatosan csak egyéves szerződéseket kapott a csapattól, ez pedig könnyen megmagyarázhatja, miért nem szereti a jövőjét firtató kérdéseket, amelyekből bőven kijárt neki az elmúlt 4 szezon során is, és azt ő is elismeri, hogy ezzel néha extra nyomás nehezedett rá. Azt azonban nem tudja, hogy más típusú szerződésekkel képes lett volna igazán megszorongatni Hamiltont a bajnoki küzdelemben.

„Ez csak spekuláció, amit arra alapozok, hogy mit érzek most, de az biztos, hogy rengeteg energiát és egy csomó felesleges nyomást megspóroltam volna, amit arra fordíthattam volna az év hasonló szakaszában a sajtó helyett, hogy a csapattal dolgozzak.”

Még több F1 hír:

Bottas azt is hozzátette, hogy semmit nem bánt meg eddig a mercedes évei alatt:

„Semmit, mindig megpróbáltam mindent beleadni, ez igaz az idei évre is. Persze a szezon nem úgy kezdődött, ahogyan akartam a sok kieséssel, de nem bánok semmit. Mindig a lehető legkeményebben próbáltam dolgozni, és bár Lewis eddig mindig legyőzött, mindig kerestem valamit magamban, hogy erősebben térjek vissza.”

„Jelenleg semmi nem hátráltat, a karrierem a csúcsához közelít, de még nem értem el, mert még mindig vannak dolgok, amelyekben egyre jobbá válok. Sokat tanultam magamról az elmúlt években, versenyzőként, emberként, és nagyon fontos megérteni, hogy mi az, ami számodra a legjobban működik.”

„Akármit is dob az élet, nem fog megrázni, úgy érzem, bármilyen kihívásra készen állok. Mindent meg fogok próbálni magamért és a csapatért is a jövőben, bármi is történjen.”

Nem gondol az F1-re a Mercedes Williamsszel összeboronált Formula E pilótája

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Senki másnak nem kell aggódnia olyan büntetés miatt, mint az Alpine-nak
Következő cikk Newey: 2022-ben csak a motorok maradnak, minden más változik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország