Bottas: Azt hittem idén többet pezsgőzhetek a Williamssel...

Bottas: Azt hittem idén többet pezsgőzhetek a Williamssel...

Valtteri Bottas úgy érzi, hogy a Williamsnek idén többet kellett volna kihoznia a szezonból.

2014-ben ugyanekkor Bottas öt versenyből négyen dobogóra állhatott. Idén a finn csak egyszer pezsgőzött – Kanadában – míg csapattársa, Felipe Massa szintén egyszer végzett dobogón, a Kanadai Nagydíj után Ausztriában.

A brit csapat abban reménykedett, hogy a tavalyi teljesítményükre építhetnek, de az idei autó több körülmény között is szenved – száraz és nedves pályán is.

Miután a Ferrari múlt szerdán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Kimi Räikkönennel, így Valtteri Bottas valószínűleg 2016-ra is marad a Williamsnél.

„Szerintem nagyszerű a Williamsnél versenyezni, és magabiztos vagyok: 2016-ban ismét az élen lehetünk.” – mondta Bottas a Williams weboldalán vezetett blogjában.

„Nem látok semmi okot sem, hogy a Williams miért ne küzdhetne a Ferrarival és a Red Bullal. Elismerem, hogy az idei autótól többet vártunk, különösen a szezon első felében. Ha összehasonlítjuk 2014-gyel, akkor láthatjuk, hogy ugyanekkor több dobogónk volt, mint most.”

„Mint mondtam, még mindig tudunk fejlődni, és közelebb is kerülhetünk a Ferrarihoz, szóval a szezon második felében azon leszek, hogy még több dobogós helyezést szerezzek.”

Bottas múlt hétvégén a harmadik helyre kvalifikálta magát, de végül csak kilencedik lett, mivel a csapat elszúrta a kiállását – három lágy és egy közepes keveréket tettek fel az autójára. A finn ezért bokszutca-áthajtásos büntetést kapott.

„Sokat dolgozunk, hogy megértsük, ez hogyan történhetett. Rögzítenünk kell a folyamatokat, és biztosítanunk kell, hogy egy ilyen probléma soha többet nem fordul elő.”

„Tanulunk belőle, és biztos vagyok benne, hogy soha nem fog megismétlődni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING