Bottas az idény eleji önbizalmat várja 2023-ban az Alfa Romeótól
Valtteri Bottas szerint az Alfa Romeo Forma-1-es csapatában megvan a képesség arra, hogy folyamatosan pontszerző helyekért küzdjenek, akkor is, ha az idei szezon végére leült a teljesítményük.
A finn versenyző az év elejét erősen kezdte, miután új csapatához érkezett a konstruktőri világbajnok Mercedestől, az első kilenc versenyen szerzett 49 pontból 46 az ő nevéhez fűződött. Legjobb eredménye egy ötödik hely lett az Emilia-Romagnai Nagydíjon, ez pedig kulcsfontosságúnak bizonyult, ez döntötte el ugyanis a holtversenyt a konstruktőri hatodik helyért az Aston Martin ellen.
Azonban ahogy egyre több csapat küszöbölte ki autója gyermekbetegségeit, az Alfa Romeo lemaradt, egészen addig, amíg egy Mexikóban bemutatott fejlesztési csomaggal a 33 éves Bottas tíz futam után visszatért a pontszerzők közé, az utolsó három futamon kétszer is.
A GPFansnek adott év végi interjújában Bottas így fogalmazott az évéről: „Ebben a sportban, pilótaként úgy általában, mindig az van benned, hogy többet kellett volna hoznunk, ez az érzésem. Azonban, ha visszalépek egyet és megnézem, milyen elvárásaink voltak idénre és mi lett belőle, szerintem elfogadnánk.”
„Azzal az érzéssel végül az év elején folyamatosan pontokat szereztünk, hatodik, ötödik helyeket, ez a teljesítmény nagyon hiányzott, de fontos volt, hogy az év elején érezzük, hogy meg tudjuk csinálni, ott tudunk lenni folyamatosan.”
„Mexikó a teljesítmény szempontjából jó volt, de előtte eléggé hiányzott az érzés, hogy folyamatosan a pontszerzők között lehetünk. Szerencsére a csapat nagyon éhezi, hogy visszaszerezze ezt az érzést, ami jó.”
"A legnagyobb rajongómnak..." - karácsonyi ajándékot küldött Verstappennek Leclerc
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.