Bottas az 5. helye után: Valami hiányzott…

Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája 5. lett a brazíliai kvalifikáción, Charles Leclerc büntetése miatt pedig a versenyen a 4. pozícióból rajtolhat. A finn úgy érzi, nem volt sokkal több az autóban, és valami hiányzott.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas a brazil időmérőn az 5. helyen végzett. A csapattársától, Lewis Hamiltontól 175 ezredmásodperccel maradt el, míg Verstappen valamivel több mint 3,5 tizedet adott a finn pilótának. A Mercedes versenyzője úgy érezte, nem volt sokkal több az autóban.

„Jó autónk van, de a Red Bullok is nagyon erősnek tűntek a hosszú etapjaikon, szóval biztos vagyok benne, hogy izgalmas lesz a holnapi verseny. Semmi sincs veszve, szóval motiváltan várjuk, hogy jót csatázzunk holnap.”

Még több F1 hír:

„A Q3-as köreim érzésre jónak tűntek, talán pár századmásodpercet hozhattam volna még ki az autóból. Ez viszont nem lett volna elég ahhoz, hogy harcban legyek a pole-pozícióért. A második sorból rajtolhatok majd holnap, érdekes lesz látni, hogy mit tudok kihozni ebből.”

„Elég szoros volt az időmérő, de ez mindig így van Brazíliában. Viszont valami hiányzott… trükkös volt az FP3, eléggé le voltam maradva, az időmérőn viszont egyre közelebb és közelebb kerültünk. Azonban a Q3-ban már úgy éreztem, hogy nem tudok sokkal többet kihozni az autóból.” – zárta a pontverseny második helyezettje.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerint erőben nem bírt a Mercedes a riválisokkal
Következő cikk Gaslyt meglepte "a középmezőny pole pozíciója"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország