BRÉKING

Bottas adja az ütemet a Williamsnél, mely hamarosan világbajnok lenne

A Williams F1 Team elsődleges célja az, hogy visszatérjen a csúcsra és erre lát is lehetőséget a csapat.

A brit istálló tavaly egy katasztrofális évet zárt, de 2014-re szinte teljesen átalakult, miközben új főszponzor és támogatók érkeztek a csapathoz. A Mercedes erőforrása remek választásnak bizonyult az új 1,6 literes V6-osok korszakában.

Noha a Williams szezonja kissé döcögősen indult és Felipe Massa már több alkalommal is kiesett, miközben nagyon jó helyekért harcolhatott volna, a csapat Németországban felugrott a harmadik helyre, és a korábban gyengének vélt Hungaroringen is a harmadik helyről várhatják a startot.

Ez olyasvalami, ami állandó motivációt jelent Sir Frank Williams csapatának, melynél továbbra sem értek véget az átszervezések.

„Nagyon hálás és boldog vagyok, hogy itt lehetek. A Williams egy nagyon komoly megújuláson megy keresztül, de a szerkezeti átalakítások továbbra sem értek véget, és még mindig sok van bennünk. Ez mindenképpen pozitív, hiszen a végső cél az, hogy a közeljövőben újra bajnokok legyünk.” – Rob Smedley, a Williams mérnöke, aki az idei évtől már nem a Ferrarit erősíti.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Mindannyian amiatt vagyunk itt, hogy a csapat újra versenyeket nyerjen. Jelenleg a Mercedes a legjobb csapat, és noha nagyon nehéz őket legyőzni, küzdünk! Tavaly még a pontszerzés is nehézségeket okozott, de idén olyan helyzetbe kerültünk, amikor is rendszeresen harcban lehetünk a dobogóért. Ez egy nagyon különleges helyzet, de még ennél is többet szeretnénk.”

„Jelenleg Valtteri adja számunkra a ritmust, miután a legutóbbi versenyeken ott tudott állni a dobogón. Ő egy igazi top-pilóta lehet, és azt hiszem, már most sokat tanult Felipétől, aki eddig összességében nem volt szerencsés, de még mindig nagyon motivált és erőssége a csapatunknak.”

„Ez a két versenyző remek munkát végez a pályán és azon kívül is. Sok pontot vesztettünk már el a bajnokságban, mellyel ott lehetnénk a Mercedes mögött, de még így is jó esélyünk lehet erre. A szezon azonban hosszú, de bizakodunk, mivel a fejlesztéseink eddig rendre működtek és most olyan futamok jönnek a naptárban, ami papíron is nagyon feküdhet nekünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mercedes: Hamilton újra talpra fog állni, mint mindig!
Következő cikk Honda: Nyerni térünk vissza a McLarennel a Forma-1-be!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország