Bottas: Abban egyeztünk meg, hogy megpróbálunk jó eredményt szerezni a csapatnak…

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas a harmadik helyen végzett az időmérőn. Elmondása szerint elégedett a kvalifikáció eredményével, és erős utalást tett arra, hogy megbeszélték, hogy szélárnyékkal fogja segíteni Hamiltont.

Bottas: Abban egyeztünk meg, hogy megpróbálunk jó eredményt szerezni a csapatnak…

A Mercedes elégedett lehet az időmérő eredményével, hiszen Lewis Hamilton az első, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyről fog rajtolni a szombati sprintkvalifikáción, kettejük közül pedig Max Verstappen fog rajtolni.

Bottas 194 ezredmásodpercet kapott Hamiltontól, a Sky Sports F1-nak nyilatkozva pedig azt mondta, jónak tartja az időmérős eredményét:

További híreink:

„Szerintem ez egy jó időmérő volt, főleg azt látva, hogy a Red Bull milyen gyors volt, és hogy milyen esélyük volt arra, hogy övék lesz a leggyorsabb idő. A Q3-ban én ment először pályára, ezt figyelembe véve jó kört mentem a holnapi sprintkvalifikáció szempontjából.”

Bottas arra is erős utalást tett, hogy azt beszélték meg a csapattal, hogy szélárnyékot fog adni Hamiltonnak:

„Az időmérős megegyezésünk az volt, hogy megpróbálunk jó eredményt szerezni a csapatnak” – tett erős utalást a finn pilóta, akinek egyelőre nincs szerződése 2022-re.

Ezek a Mercedes várva várt fejlesztései…

megosztás
hozzászólás
Hamilton: „Hihetetlenül különleges ez a siker”

Előző cikk

Hamilton: „Hihetetlenül különleges ez a siker”

Következő cikk

Russell a 8. helye után: „Nehezen találom a szavakat…”

Russell a 8. helye után: „Nehezen találom a szavakat…”
Hozzászólások betöltése