BRÉKING

Bottas, a Williams nyerőembere?

A Williams finn versenyzője rengeteget fejlődött és talán már most a csapat első számú pilótájának mondhatja magát.

Valtteri Bottas idén eddig összességében remekül teljesít. A finn tehetség szinte minden lehetőségét kihasználta idén, bár az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon bemutatott hibája egy dobogós helyezésbe került számára.

Bottas azonban a legutóbbi két nagydíjon is dobogóra állhatott, és egyre távolabb kerül a brazil csapattársától, aki most abban bízik, hogy a folytatásban szerencsésebb lesz. A finn azonban csak magával foglalkozik és azzal, hogy egyre előrébb és előrébb kerüljön.

„A legutóbbi két verseny statisztikáját tekintvén ezen a hétvégén nyernem kellene.” – jegyezte meg humorosan Bottas a harmadik és a második helyét követően Hockenheimben.

„A célom mindig is az volt, hogy futamokat nyerjek és ez jelenleg sincs másképp. A Mercedes mellett ezt nagyon nehéz elérnünk, de úgy vélem, hogy lehet rá lehetőségünk. Az autónk nagyon versenyképes és egyre jobb teljesítményt nyújt. Azt hiszem, nincs okom a panaszra, de fontos, hogy tartsuk a lépést, még akkor is, ha mostanában mi voltunk a második legjobb csapat a Mercedes mögött.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A végső cél azonban a világbajnoki cím Keke Rosberg, Mika Häkkinen és Kimi Räikkönen után.

„Amiatt vagyok itt, hogy egy nap világbajnok legyek. Soha nem fogom feladni ezt az álmomat, és hiszek abban, hogy sikerülhet. Nem fogok változtatni a filozófiámon, hiszen ez az, ami visz előre.”

„A Williamsben megvan az a potenciál, hogy visszataláljon a győzelem útjára, még akkor is, ha nincs mögöttünk egy gyári támogatás, vagy hatalmas pénzügyi forrás. Itt a fő hangsúly azon van, hogy mennyire vagyunk hatékonyak, vagy sem. Ez az, amivel meg lehet nyerni egy bajnokságot.”

„Nem könnyű tartani a tempót, versenyzőként sem, mivel rendkívül erős pilóták vannak a mezőnyben és a Mercedes, a Red Bull, a Ferrari, valamint a McLaren is egyértelműen nagyobb forrásokból táplálkozhat. A tehetségünk és az odaadásunk azonban különbséget jelenthet. Személy szerint még mindig sokat kell tanulnom, de azt hiszem, hogy a csapatomnak így is komoly segítséget jelentek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa aggódik a brazil versenyzők helyzete miatt: Felipe az utolsó mohikán?
Következő cikk Hamilton: Elszerződöm a Mercedestől? Soha nem lehet tudni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország