Bottas: A Williams automatikusan gyors lesz Spában és Monzában!

Bottas: A Williams automatikusan gyors lesz Spában és Monzában!

A Williamsek felejthető versenyt teljesítettek a 30. Magyar Nagydíjon. A Mercedes mellett a brit istálló volt a dráma nagy vesztese. A csapat úgy számol, hogy Spában és Monzában sokkal jobbak lesznek.

A Williams kapcsán az az érzésünk lehet, hogy az FW37 csak akkor megy jól, ha a körülmények passzolnak az autóhoz. Ha nem, akkor Felipe Massa és Valtteri Bottas is komoly problémákba ütközik. Az, hogy a britek esélytelenek az esőben egyáltalán nem újdonság. Már tavaly is így volt – és ezt Silverstone-ban is láthattuk.

A Brit Nagydíjon az eső, a Magyar Nagydíjon pedig egyszerűen a körülmények miatt vesztett a Williams. Budapesten azonban a 12. és a 13. hellyel még a pontszerzés is elmaradt. Mondjuk Monaco után ez nem lehet meglepő…

„Láthattuk, hogy a lassú kanyarokban sok időt vesztettünk.” – magyarázta Bottas az autó fő problémáját. – „Problémáink voltak, nem tudtunk úgy kigyorsítani a kanyarokból, mint a többiek.”

„A fő hangsúlyt arra kell kihegyeznünk, amit vasárnap elrontottunk, nem az egész hétvégére. Összességében a három nap nagyjából megfelelt az elvárásainknak.” – mondta a Williams technikai igazgatója, Rob Smedley.

//

Kimi lehet, hogy pont nálunk győzte meg a főnökeit! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, July 28, 2015

„Tisztában vagyunk vele, hogy Monaco egy probléma volt – ezt nem akarjuk letagadni. Először be kell azonosítanunk a problémát, mielőtt a megoldásra ráfekszünk. Folyamatosan azon vagyunk, hogy megértsük, miért nem tudunk olyan nagy sebességet bevinni a lassú, és középgyors kanyarokba.”

„Ha ezt megértjük, akkor a tervezésben is megoldjuk – még az idei szezonban.” – Azt Smedley is tudja, hogy jó lenne ezt a megoldást minél hamarabb megtalálni, hiszen Szingapúr már nincs messze.

„100%-ig biztos vagyok benne, hogy ez egy egyszeri alkalom volt.” – mondja bizakodva Massa, aki Silverstone-ban akár a győzelmet is megszerezhette volna.

A grove-i istálló lelkesedése tehát töretlen. „Jó, hogy vannak rövid pillanatok, amikor az autó gyors. Nem volt olyan gyors, mint szerettük volna, de egész biztos, hogy nem vagyunk egy másodperccel lassabbak a Red Bullnál vagy a Ferrarinál. Ez nem olyan volt, mint Monacóban, ahol a pénteki első körtől a kockás zászlóig katasztrofális hétvégét teljesítettünk.”

Az időmérőn a britek a hatodik és a nyolcadik rajthelyet szerezték meg. „Ki kell emelnünk azokat a részeket, ahol gyorsak voltunk, és közben meg kell értenünk, hogy hol voltunk lassúak.” – Smedley ezzel arra utalt, hogy az autó gyengeségeit kell kiszűrni – például a gumikat.

„Valamitől nem működtek az abroncsok, talán a hőmérséklet miatt.” – véli Massa. A forró időmérőn sem működött minden tökéletesen, de vasárnap a hűvösebb időjárás sem hozta meg a gyümölcsét. „Ez egy olyan probléma, ami az abroncskezelésből ered.” – erősítette meg Smedley. „Senki sem érti az abroncsokat 100%-ig.”

//

Miután megkapta a nagyobbat... :) fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, July 28, 2015

A Williamsen még az új „csodaszárny” sem segített, amit Bottas autójára szereltek fel a hétvégén. „Remélem, hogy egy jó szárny, de Valtteri nem ott volt, ahova vártuk.” – mondta az elemről Smedley. A finn viszont elég szkeptikus: „Több leszorítóerőt hozott a kanyarokban, de a tempó így is elég alacsony volt. Ennek ellenére természetesen hozott egy kicsit.”

A Williams fejlesztései egyelőre nem robbantak, szóval akkor a cél, hogy a csapat megtartsa a konstruktőri harmadik helyet? Dehogyis! „Még sok jön, sok jó pálya, ami fekszik nekünk. Biztos vagyok benne, hogy újra gyorsak leszünk.” – mondta Massa nyugodtan. A következő pályákon mindenképp, hiszen Spa és Monza is fekszik az FW37-nek.

„A hosszú egyenesek, és a gyors kanyarok nem rosszak az autónkkal, ennek örülünk. Ez határozottan más lesz, mint itt.” – véli Bottas - „Azokon a pályákon automatikusan versenyképesek leszünk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING