Bottas: A tegnapi nap 95 százalékos volt, a mai 100

Valtteri Bottas a rossz kezdés után tegnap már egy viszonylag elfogadható napot produkált a Mercedes volánja mögött. A finn most elmondta, hogy a mai nappal 100 százalékosan elégedett.

Valtteri Bottas, Mercedes in the garage

Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas kielégítő tesztnapot (délelőttöt) tudhat maga mögött, hiszen teljesítette a csapat célkitűzését, és habár a legjobb idő ezúttal nem az ő neve mellett állt, a finn elmondta, hogy ez a nap a hosszú távú tempóról szólt.

„Igen, azt hiszem, ez a reggel olyan volt, mint a tegnap, ami nyilvánvalóan sokkal jobb volt, mint az első nap. Szóval teljesítettük a teljes programunkat a reggel, a hosszú etapokra fókuszáltunk, ahogy az emberek láthatják a sorrendet.”

„Szóval igen, néztünk néhány beállítás-variációt, rendelkezésünkre áll sok adat, folyamatosan tettünk lépéseket előre, ami jó. Most Lewison a sor” – összegezte Bottas a gondolatait a délelőtti tesztre vonatkozóan, majd az autó egyensúlyára is kitért.

Még több F1 hír:

„Olyan érzés, mintha fejlődtünk volna. Nyilvánvalóan lehetne még mit találni, de úgy gondolom az érzéseim alapján, hogy a jó irányba mentünk, és jobbnak érződik. Továbbra sem vagyok 100 százalékosan boldog az autóval, ahogy az általában lenni szokott a szezon korai szakaszán.”

„Továbbra is keményen dolgozunk, próbáljuk javítani az egyensúlyt, hogy az autó jobban viselkedjen, és remélhetőleg gyorsabbak leszünk. Most teljesen ismeretlen számunkra, hogy hol állunk momentán, de csak magunkra koncentrálunk, hogy gyorsabbak és gyorsabbak legyünk.”

„Tegnap úgy éreztem, hogy a 95 százalékát kihoztuk a napból, ma ezt 100 százalékra mondanám, remek napunk volt, jó körszámmal, minőségi körökkel, minőségi teszttel. De most az a fontos, hogy az adatokból teljesítményt csináljunk valahogy a következő két hétben a verseny előtt.”

Hamilton szerint nem kell aggódni...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari is trükkös megoldást használ a diffúzor hatékonyságának javítására
Következő cikk Hamilton: A Red Bull egy más állatfaj idén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország