Hírek

Bottas: a Saubernek korai támogatásra van szüksége az Auditól, ha sikeresen akarnak belépni az F1-be

Valtteri Bottas szerint az Audi sikeressége a 2026-os belépéskor azon is fog múlni, hogy az előtte lévő időszakban mennyi támogatást nyújtanak a karosszériagyártó partnerüknek, vagyis a Saubernek.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo

Ezen a héten vált hivatalossá, amit már egy ideje tudni lehetett. Az Audi 2026-ban a Sauberrel partnerségben érkezik majd meg a Forma–1-be motorgyártóként, illetve az istállóban is komoly tulajdonrészt vásárol, aminek köszönhetően lényegében gyári Audiként folytatja majd működését a hinwilli gárda.

A finn pilótájuk, Bottas természetesen örül a németek érkezésének, és szerinte az Audi támogatásával nyerő csapattá válhatnak majd, ő pedig szeretne ennek a részese lenni. „Megnézve az átfogó képet, ez hatalmas dolog a csapat szempontjából. Komoly potenciál rejlik a Sauberben az Audi oldalán” – mondta többek között a RaceFansnek Bottas.

„Nyilvánvalóan sikereket akarnak elérni a jövőben. A jó eredmények miatt érkeznek, és nagyon komolyan gondolják. Ezért úgy vélem, bármely pilóta számára a mezőnyben, és különösen számomra, hiszen már most része vagyok a Saubernek, izgalmas lenne részt venni ebben a projektben.”

Még több F1 hír:

Az Alfa Romeo egyébként a 2023-as szezon végén befejezi együttműködését a csapattal, ami akár utat is nyithat az Audi előtt, hogy valamilyen formában esetleg már 2026 előtt segítsék jövendőbeli partnerüket. Bottas szerint erre pedig szükség is lenne, ha rögtön sikeressé akarnak válni.

„A kérdés az, mennyire fogja támogatni az Audi a csapatot még azelőtt, hogy megérkeznének gyártóként. Jövőre persze még semmi sem változik, továbbra is az Alfa Romeóval leszünk, és abban reménykedünk, hogy jobb autónk lehet, mint idén.”

„Utána viszont már sok múlik a támogatáson 2024-től kezdődően, hogy mennyit hajlandóak befektetni már az elején. Ha tényleg sokat segítenek, az erőforrás pedig jó lesz ’26-ban, amit most még lehetetlen megjósolni, akkor miért is ne?” – utalt arra a finn pilóta, hogy miért ne küzdhetnének az élmezőnyben.

 

Miközben az istálló most az elmúlt tíz év legjobb konstruktőri helyezéséért küzd, Bottas szerint reális lehet, hogy felvegyék a harcot a legjobbakkal, mivel egy olyan márka áll majd mögöttük, mint az Audi.

„Még mindig sok a munka, ez tény. Nincs azonban már olyan messze. Már minden létesítmény a rendelkezésre áll. Persze bizonyos berendezések és gépek még lehetnének jobbak, de minden lehetséges, minden megvalósítható.”

„A csapatnál nyilván kicsivel kevesebben dolgoznak, mint amit tavaly láttam [a Mercedesnél], ezen tehát még változtatni kell, de én tényleg nem látom, mi szabna gátat a sikernek az Audi oldalán” – magyarázta Bottas, aki tehát reménykedik, hogy még akkor is a csapatnál lesz, amikor a németek megérkeznek melléjük.

Steiner elmondta, mikor születhet döntés Mick Schumacher jövőjéről

Előző cikk Ez a Ferrari elsődleges problémája a Red Bull büntetésével
Következő cikk Russell a dobogót vette célba a biztató pénteki eredmények után
Feliratkozás