Bottas a nyolcadik helye után: Nem értem, mi történt a Q3-ban...

Valtteri Bottas szempontjából rendkívül rosszul sikerült az imolai F1-es kvalifikáció: míg a csapattársa, Lewis Hamilton a pole-pozícióból indul, addig a finn versenyzőnek a nyolcadik hellyel kellett beérnie.

Bottas a nyolcadik helye után: Nem értem, mi történt a Q3-ban...

Bár Valtteri Bottas a két pénteki szabadedzésen még a leggyorsabb volt, az időmérőn messze elmaradt ettől: körülbelül fél másodperccel kikapott a pole-t megszerző csapattársától, Lewis Hamiltontól, az ideje pedig a nyolcadik pozícióra volt elég.

A kvalifikáció után a Mercedes versenyzője azt nyilatkozta, nem érti a Q3-as teljesítményt, és ki kell elemezniük, hogy pontosan mi és miért történt.

Még több F1 hír:

„Kicsit zavaros volt a mai nap, nem értem a Q3-as teljesítményt egyelőre. Az első Q3-as körömön túlkormányzott volt az autóm, a második körömön pedig a kocsi hátuljával voltak gondok. Nem a nyolcadik hely volt a célom, főleg azt figyelembe véve, hogy hogyan éreztem magam a kvalifikáció elején.”

„Az első Q3-as körömön a 2-es kanyarnál hirtelen kitört az autó hátulja, ezzel pedig sok időt vesztettem. Ugyanez volt a helyzet a második körnél is, nem tudtam megbízni a Mercedes hátuljában.”

„Azért nehéz megérteni ezt, mert a Q1-ben és a Q2-ben még nem voltak ilyen gondok, ezért ki kell elemeznünk, hogy mi történt. Ez egy szűk pálya, így nehéz előzni, de harcolni fogok és mindent beleadok a versenyen” – mondta Bottas.

Verstappen: A Honda jó fűnyírókat készít, de ezt a kocsit nem ezért készítették…

megosztás
hozzászólás
Vettel a 13. helye után: Nincs még meg az önbizalmam, de egyre jobb a helyzet

Előző cikk

Vettel a 13. helye után: Nincs még meg az önbizalmam, de egyre jobb a helyzet

Következő cikk

Videón, ahogy Cunoda összetöri az AlphaTaurit az imolai időmérő elején

Videón, ahogy Cunoda összetöri az AlphaTaurit az imolai időmérő elején
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Emilia Romagna Nagydíj
Versenyzők Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes
Szerző Gyémánt Péter