Bottas a meztelen naptárával 150 ezer dollárt gyűjtött jótékony célra, édesanyja aggályai ellenére is
Valtteri Bottas 150 ezer dollárt gyűjtött a jótékonysági naptárával novemberben a prosztatarák kezelésére és szűrésére, de elismerte, hogy elsőre még a saját édesanyja is nehezen értette, miért vetkőzött egy fotózáshoz.
Valtteri Bottas a tavalyi népszerű, Aspenben készült fotója után döntött úgy, hogy a Movember férfi egészségért folytatott kampány keretein belül egy egész fotósorozatból készült naptárral tart jótékonysági gyűjtést, amit a prosztatarák gyógyítására ajánlott fel.
Bottas a kampány végével, több mint 10 000 eladott naptárral köszönte meg a szurkolói támogatást.
„Mindenkinek köszönöm a támogatást, amit novemberben kaptam tőletek. Az egyéni felajánlásokkal és a naptárból befolyó összeggel közel 150 ezer dollárt gyűjtöttünk, amivel akár emberéleteket is menthetünk majd.”
A Las Vegas-i Nagydíj előtt Bottas elmesélte a teljes sztorit arról, hogyan született meg ez a naptár.
„Az az egy kép, amiből tavaly poszter is készült, elképesztően népszerű volt, és (Paul) Ripkével, egy fotós barátommal már tavaly is azon viccelődtünk, hogy mi lenne, ha egy naptár készülne belőle. November előtt már egyre komolyabban kezdtünk gondolkodni azon, hogy ezt akár valami jóra is felhasználhatnánk, ezért is döntöttünk úgy, hogy egy jótékonysági projekt keretein belül nyomtatjuk ki, amivel a prosztatarákkal kapcsolatos kutatásokat fogjuk támogatni.”
„A Movember kampány a férfi egészségről szól, és nagyon sokan még mindig nem mernek nyíltan beszélni arról, ha valami problémájuk van. Ezért is döntöttem úgy, hogy megpróbálok példát mutatni, az emberi testet nem kell szégyellni.”
Bottas hozzátette azt is, hogy elsőre az édesanyja nem értette, mit csinál, és aggódóan követte a posztjait a közösségi oldalakon.
„Kaptam egy üzenetet anyukámtól, amiben megkérdezte, hogy mégis mit csinálok. Nem beszél angolul, és az egyik videóüzenetemet látva elkezdett aggódni értem, de elmondtam neki, hogy jótékonyságból csinálom.”
„Ezen kívül többen is megkérdőjelezték, hogy mégis miért mutatom meg a fenekem másoknak, de a jótékonysági aspektuson kívül nagyon szórakoztató volt elkészíteni a fotókat.”
„Las Vegasban egy művészeti galériában is bemutatott egyesével a képeket, és elsőre senki nem értette, hogy mi történik, össze voltak zavarodva. Ezután viszont, amikor megértették, hogy jótékonysági célból készültek, ők is viccesnek tartották. Szórakoztató volt ez a projekt.”
Wolff szerint Leclerc sportszerű volt, amikor nem tartotta fel Russellt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.