Bottas a Mercedes üzenetét követte, de beleállt a falba

Valtteri Bottas csak magát hibáztatja, de az tény, hogy a baleset előtt azt mondta neki a Mercedes, hogy keményebben kell nyomnia a dobogóért, amit meg is tett, de az sokba került számára.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 leads Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Mercedes pilótája előtt ismét itt volt a nagy lehetőség arra, hogy pontokat hozzon Lewis Hamiltonon, aki még csak a TOP-10-be sem tudott bekerülni az incidense és a büntetése után a Német Nagydíjon. Valtteri Bottas nagyon jó helyzetben volt, de akárcsak Charles Leclerc és Nico Hülkenberg, hibázott, és mindent elvesztett.

Még több F1 hír:

„Ez egy több mint nehéz verseny volt ma. Nehéz ilyenkor erről beszélni, mert minden adott volt ahhoz, hogy ma sok pontot szerezzek. Fájóak ezek a versenyek, amikor a kezedben érezheted a fontos pontokat, de azok végül semmivé válnak egy hiba miatt. Nagyon csalódott vagyok, de a kinti körülmények valóban nagyon nehezek voltak.”

 

„Amikor ilyenek a körülmények, akkor még könnyebb hibázni, és még egy apró megingás is sokba kerülhet. Sajnos ma én is megittam ennek a levét, és noha nem voltam egyedül ezzel, az semmin sem változtat. Én voltam az, aki egy jó eredményt érhetett volna el, de nem tettem. Különösen fájó ez most, mert jó alkalom volt arra, hogy sokkal közelebb kerüljek Lewishoz, és sok pontot hozzak rajta.”

„Ami történt, az a saját hibámból történt, mert én vezettem az autót, és én törtem azt össze. Jó esélyem volt a dobogóra, és a legtöbbet adtam, amit csak tudtam. Ott volt Stroll, akit megelőztem, majd... Elég közel voltam a határhoz az 1-es kanyarnál, és a következő pillanatban hirtelen elvesztettem az autó hátulját. Onnan már nem tudtam mit tenni, ami az egész csapat számára nagy csalódást jelent, nemcsak nekem. Mindent megteszünk azért, hogy visszavágjunk, és erre a következő héten már lehetőségünk is a Magyar Nagydíjon.”

„A csapat azt mondta, hogy keményen kell nyomom a dobogó miatt, de ez tényleg az én hibám volt. Magamat okolom azért, ami történt. Talán higgadtabbnak kellett volna maradnom, és kicsit várnom. Talán, ha nem nyomom ilyen keményen, akkor most felállhattam a dobogóra, vagy legalább pontokat gyűjthettem volna. Most azonban nulláztam, ami fájó, főleg, ha a világbajnoki címért harcolsz..”


Lewis Hamilton igen jó esélyekkel pályázik arra, hogy 7 olyan rekordot is megdöntsön, ami jelenleg Michael Schumacher neve mellett szerepel a Forma-1-ben. Egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz, hogy minden idők legeredményesebb pilótája legyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo mindenkit megölelget ma a Renaultnál
Következő cikk A Haas-főnök nem pszichológus, de Grosjean és Magnussen miatt lassan szüksége lesz egyre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország