BRÉKING

Bottas a Mercedes, a Red Bull, a McLaren és a Ferrari kedvéért sem hagyta volna el a Williamst

Valtteri Bottas úgy érzi, hogy jelenleg a Williams számára a legjobb hely a Forma-1-ben és jövőre még erősebbek lehetnek.

Egyre többen tudják azt, hogy ki az a Bottas, ami természetesen nem véletlen. Pat Symonds, a Williams technikai főnöke legutóbb szuperlatívuszokban beszélt a finnről, akit jobbnak nevezett, mint Fernando Alonsót.

Egy biztos, Bottas egy nagyon jó szezont fut a Williamsszel, mely köszönő viszonyban sincs az előző idényével, amikor is a pontszerzésért is vért kellett izzadniuk. Idén már több dobogós helyezést is elért a csapat, aminek nagy részét Valtteri szerezte meg.

Bottas legutóbb Monzában is felállhatott volna a dobogóra, a rajtja rosszul sikerült, így a gyengébben teljesítő brazil csapattársa kaparinthatta meg a pódiumot. Igaz, a finn elképesztő tempót diktált, és majdnem 10 helyet hozott vissza. Máskülönben szinte biztosan elverte volna Massát.

A versenyt megelőzően a Williams bejelentette, hogy Bottas és Massa is marad a csapatnál, így 2015-ben változatlan lesz a felállásuk. Valtteri a sajtó előtt úgy nyilatkozott, hogy nincs jobb hely számára a Williamsnél.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Nincs jobb hely számomra jelen pillanatban a Williamsnél, így nem volt kérdés számomra, hogy a csapatnál maradok. Ez a csapat napról napra egyre erősebb. A következő évben még magasabbak lesznek a céljaink. Most az idei évre összpontosítok, és a következő versenyekre, hogy a lehetséges maximális pontszámot gyűjtsem be.”

„Még mindig túl korai lenne találgatásokba bocsátkozni a jövő évet illetően, de azt hiszem, hogy a csapat még erősebb lesz ennél.”

A hírek szerint a McLaren komolyan érdeklődött a finnél, de a Red Bull is felvette a kapcsolatot a finn menedzsmentjével. Konkrét ajánlatot azonban nem kapott a versenyző, akinek futamról futamra növekszik az ázsiója a Forma-1-ben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 2-3 évig így mehet a Mercedesnél - még sok győzelmet fog aratni Hamilton
Következő cikk A Red Bull nem áll le: Megint egy új kasztnit kap Vettel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország