Jelentés a szabadedzésről

Bottas a második szabadedzést is behúzta, Gasly a harmadik!

Az Orosz Nagydíj második szabadedzése is Mercedes 1-2-t hozott, a sorrend pedig maradt Valtteri Bottas, Lewis Hamilton. Pierre Gasly a harmadik helyen zárt, míg a rajtrács végéről induló Max Verstappen a hatodik lett.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Mark Sutton / Motorsport Images

Jó időjárási körülmények között indult a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzése, a pilóták pedig hamar kimentek a pályára, hiszen nem lehet tudni, mi lesz holnap – az előrejelzések szerint komoly esőzések várhatók.

Az FP2 elején Charles Leclerc állt az élre, majd Bottas vette át tőle a vezetést, míg Ricciardo autóján keményen dolgoztak a McLaren szerelői, és az edzés elején nem is lehetett a pályán látni a nyolcszoros futamgyőztest.

Még több hír:

Körülbelül 15 perccel az edzés kezdete után már Alonso volt az első helyen, Hamilton pedig kicsit elmérte a garázs bejáratát, emiatt elesett egy szerelő, de szerencsére nem esett baja, mehetett tovább minden a rendjén.

Bottas egy 1:33.5-ös körrel ismét az élre állt, Hamilton pedig 44 ezredmásodpercre volt tőle, míg Ricciardo nem sokkal az edzés fele előtt mehetett ki a szocsi pályára. Leclerc megpörgése pedig egy meleg helyzethez vezetett, de Perez el tudta kerülni az autóját.

Gasly feljött a harmadik helyre, a két Mercedes mögé, Giovinazzi pedig pár perccel később összetörte a kocsija hátulját a 9-es kanyarnál, ami miatt körülbelül 10 percen keresztül piros zászlós periódus volt érvényben.

 

Norristól és Hamiltontól is láthattunk kisebb hibákat, de nem esett baja az autójuknak. Verstappen az egyenesbeli tempójára panaszkodott, ami azért baljós jel a Red Bull-osok számára, mivel a rajtrács végéről fog indulni.

Gasly első szárnya letört az edzés legvégén, a csapatrádióban pedig Ricciardóra panaszkodott - a visszajátszásból látszott, hogy a kerékvető törte le a szárnyat, az ausztrál pedig előtte ment a pályán.

Az utolsó percekben nem változott a sorrend a mezőny első felében, tehát Bottas lett az első, Hamilton a második, majd Gasly, Norris, Ocon és Verstappen következett. A terv szerint a harmadik szabadedzésre szombaton 11 órától fog sor kerülni.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Finland Valtteri Bottas 19 1'33.593     224.939
2 United Kingdom Lewis Hamilton 22 1'33.637 0.044 0.044 224.834
3 France Pierre Gasly 22 1'33.845 0.252 0.208 224.335

Steiner szerint Mazepinék pénze nélkül már nem lenne az F1-ben a Haas…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Verstappen a mezőny végéről indul Oroszországban!
Következő cikk Wolff: nincs tervben a motorcsere Hamiltonnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország