Bottas a finn kávékészítő bajnoksággal hangolt Törökországra

A Mercedes finn pilótájának kettős érzése lehetett az Orosz Nagydíj után, ugyanis sokáig úgy tűnt, hogy beragad a mezőnyben, de a végén mégis szép eredményt ért el. A mostani hétvégére azonban szokatlan módon készült.

Toto Wolff, Team Principal and CEO, Mercedes AMG, speaks with Valtteri Bottas, Mercedes, in the garage

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas furcsa módon készült a Török Nagydíj hétvégéjére, ugyanis szülőhazájában, Finnországban bíróként tevékenykedett, de nem sporteseményen, hanem egy kávékészítő bajnokságon. Bottasról köztudott, hogy óriási kávé fanatikus, de most igazi kihívás elé állították a Mercedes pilótáját.

„Igen, a finn Aeropress kávékészítő bajnokság a szülővárosomban volt a múlt hétvégén. És igen, meghívást kaptam, hogy legyek az egyik bíró. Szép élmény volt. Nyilvánvalóan elég sokat kóstoltam kávét már korábban, így egy kicsit ismerem a kávékat. De két óra alatt legalább 27 különböző kávét kóstoltam. És nem köptem ki. Szóval jó volt. Rengeteg energiát éreztem utána“ - mondta Bottas.

Bottas elmondta tanulságait az Orosz Nagydíjjal kapcsolatban is: „Ez egy kemény verseny volt számunkra. Az előzés valójában egy kicsit nehezebb volt, mint gondoltuk. Tényleg azt hittem, hogy szolidan fogok haladni előre, de aztán végül beragadtam Gasly mögé. Így nem sokat tudtam tenni, bár próbálkoztam. Aztán a legvégén az eső miatt jó döntés volt korán bejönni és így legalább sikerült néhány pontot szereznem“ - mondta a végén az ötödik helyen célba érő Bottas.

Még több F1 hír:

A Mercedes pilótája arról is beszélt, hogy sokat tanultak a nedves körülményekről, így magabiztosak lennének, ha Törökországban is eleredne az eső. Bottas bízik abban, hogy a tavalyi évhez képest idén több tapadást fog nyújtani a török pálya, ugyanis tavaly elég extrém körülményeket éltek meg a pilóták.

„Azt hiszem az utóbbi időben az esőben nem volt túl rossz az autónk. Sokat tanultunk a gumikról, különösen az üzemi hőmérsékletről. Szóval nagyon remélem, hogy a pálya egy kicsit több tapadással fog rendelkezni, mint tavaly, mert tavaly elég extrém volt, még szárazon is. Szóval alig várom, hogy lássam, milyen lesz“ - tanakodott a tavaly a tizennegyedik helyen végző finn.

 

„A pálya elrendezés szép, ez egy szép pálya. Vrsenyzőként élvezed a vezetést, egy kis emelkedő és lejtmenet is van. A híres 8-as kanyar pedig egy hosszú, hosszú, gyors kanyar. Úgy gondolom, hogy itt jobban lehet versenyezni, mint néhány más pályán, ahol mostanában jártunk. Szóval remélhetőleg látunk majd néhány előzést“ - zárta várakozásait Bottas.

 Mazepin Grosjean volt mérnökével Mazepin megkapta Grosjean egykori mérnökét a következő két futamra 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz a motorcseréről beszélt és több tapadást vár Törökországban
Következő cikk Norris a mentális egészség fontosságáról: Két éve nem tudtam volna így kezelni a helyzetet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország