Bottas: A fék miatt sem tudtam kihozni az autóban rejlő potenciált

Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája a negyedik helyről fogja várni a lámpák kialvását a holnapi Stájer Nagydíjon, és elárulta, hogy többek között az első fék volt az oka annak, hogy szombaton nem tudott gyorsabb lenni.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Valtteri Bottas szempontjából nem sikerült túl jól a Stájer Nagydíj esős időmérő edzése, hiszen míg a csapattársa, Lewis Hamilton meg tudta szerezni a pole-pozíciót, addig a finnek a negyedik hellyel kellett beérnie.

Valtteri Bottas a Sky Sports F1-nek azt nyilatkozta, hogy az első fék volt az egyik oka annak, hogy nem tudott elég gyorsan menni, a holnapi versenytől pedig többet vár, hiszen tudják, hogy gyors a Mercedes W11.

Még több F1 hír:

„Nem volt könnyű az időmérő, és nem úgy nézett ki, hogy a negyedik helyről fogok rajtolni, de nyilvánvalóan a körülmények miatt mások voltak a kihívások, mint amiket megszokhattunk. Szerintem nem sikerült eléggé felmelegítenem a gumikat.”

„Ennek az egyik oka az volt, hogy az első fékem az egész időmérő során túl meleg volt, ezért a fékezésnél nem tudtam kihozni az autóban rejlő teljes potenciált, ami nagyon fontos lenne esős körülmények között az önbizalmat tekintve.”

„Nagyon remélem, hogy a verseny jobban fog sikerülni, és hogy padlógázon tudok majd menni, de ez majd csak holnap fog kiderülni. Azt tudjuk, hogy gyors az autónk.” – mondta Bottas.


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel is csalódott, gyorsabb Ferrarira számított a Stájer Nagydíj időmérő edzésén
Következő cikk Így örült Russell annak, amikor megtudta, hogy továbbjutott a Q2-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország