Bottas: A DRS hiánya miatt nem lett meg a dobogó

Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője azt nyilatkozta, hogy büszkék lehetnek a negyedik helyre, és ez volt a maximum ezen a versenyen. A finn pilóta azt is elmondta, elégedett a vasárnapi nappal.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Jerry Andre / Motorsport Images

Valtteri Bottas az utolsó rajtkockából kezdhette meg az Abu Dhabi Nagydíjat, viszont a Mercedes pilótája a versenyen 16 pozíciót előre tudott jönni, így a 12 pontot érő 4. helyen végzett. A finn szerint büszkék lehetnek erre az eredményre.

Milyen volt az első etap?

„Igazából elég jó volt, jó volt a verseny. 2 autót megelőztem az 1-es kanyarban, és a kör további része is sikeres volt, mivel megelőztem néhány autót. Élveztem.”

Még több F1 hír:

„Nyilvánvalóan sok dolog történt az első körökben, és úgy éreztem, meg tudom előzni őket, amikor stabilizálódnak a dolgok. Vártam, hogy legyen DRS, aztán amikor a 18.-19. kör környékén használhattuk már a DRS-t, akkor igazán elkezdtem elindulni felfelé.”

„De még ezzel a problémával is előzni tudtam néhányat, és a DRS helyett a rendelkezésemre álló eszközöket használtam, mint például az akkumulátor beállításait. Erős autónk volt ma, ez segített. Ettől függetlenül nem a legkönnyebb ezen a pályán az előzés.”

„Különböző versenyzőkkel küzdöttem, volt, aki jobban, volt, aki kevésbé védekezett. És nem tudok felidézni olyan pillanatot, amikor sok időt vesztettem volna.”

További híreink:

„Éppen ezért elégedett vagyok a mai nappal, a negyedik hely volt a maximum ilyen körülmények között. Csapatként büszkék lehetünk erre. Tavaly a második helyről indulva negyedik vagy ötödik lettem, idén pedig az utolsó helyről negyedik. Szerintem ezt hívják fejlődésnek.”

Szerinted a DRS nélküli körök miatt nem tudtál felállni a dobogóra?

„Igen. Biztosan. Sok időt vesztettem emiatt, máskülönben ezzel a tempóval sokkal hamarabb előzgethettem volna. De ez van.”

Tetszett a kihívás, amit a DRS hiánya okozott, vagy inkább a DRS-sel való előzést preferálod?

„Jó volt és kihívást jelentő DRS nélkül előzni. Nagyon szerettem volna közelebb kerülni a dobogóhoz és az élmezőnyhöz, tehát idegesítő is volt, hogy nincs DRS. Nehéz kérdés, hogy kell-e DRS, mert szerintem a mostani F1-ben jó dolog, de remélhetőleg a jövőben, talán 2021-ben, megszabadulhat tőle a sport.”


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff 25% esélyt lát arra, hogy Hamilton a Ferrarihoz szerződjön
Következő cikk Az adatszerver összeomlása okozta a DRS elvesztését Abu Dhabiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország