Bottas: 5 évig tagadásban éltem Hamilton mellett
Valtteri Bottas kiváltságos helyzetben volt 2017 és 2021 között, hiszen a Mercedes F1-es autóját vezethette, azonban sok szempontból nehéz időszak volt ez a finn pilótának.
Nico Rosberg sokkoló visszavonulását követően Valtteri Bottas kapott ülést a Mercedesnél Lewis Hamilton mellett. A Hamilton-Bottas páros 2017 és 2021 között tartott, ebben az időszakban pedig Hamilton 50 futamgyőzelmet és 4 egyéni címet gyűjtött, Bottas pedig 10-szer győzött, és összetettben a 2019-es és a 2020-as második helye jelentette a csúcsot.
Bottas a Motorsport.com-nak adott exkluzív interjújában arról beszélt, hogy tagadásban kellett élnie, el kellett hinnie, hogy harcban tud lenni Hamiltonnal a világbajnoki címért:
„Tagadásban kell élned. És majdnem 5 éven keresztül tagadásban éltem, mert minden évben vissza akartam térni és úgy indítani a szezont, hogy harcban legyek a címért. Tehát hinnem kellett magammal.”
„Nem fogadtam el a helyzetet egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy távozni fogok a csapattól, és észrevettem, hogy egy kicsit jobban rendben vagyok a dolgokkal. Ez lehetőséget adott arra, hogy elfogadjam ezeket a dolgokat. Egészen biztos keresztülmész hasonlókon a karriered folyamán.”
„Lewis mellett csak az utolsó évben tudtam elfogadni, hogy ugyanolyan autóban, egy teljes szezonon keresztül küszködtem azzal, hogy megverjem őt, és hogy valószínűleg bizonyos területeken jobb nálam. Versenyzőként ezt nehéz bevallani magadnak.”
Bottas úgy gondolja, hogy most Perez is hasonlón megy keresztül, aki most Verstappen csapattársa a Red Bullnál. Amikor pedig megkérdezték Bottast, hogy szüksége volt-e arra, hogy a Mercedesnél azt mondják neki, meg tudja verni Hamiltont, így válaszolt:
„Nem, eléggé nyílt meetingjeink voltak. Minden a tényeken alapult, és hogy mit tudnak kiolvasni az adatokból. Láttuk az átlagos különbséget az időmérős vagy a versenytempó tekintetében. Semmit sem rejtettek el.”
„Nem bántam meg semmit, mert ez egy nehéz helyzet volt számomra, és mindig egyéves szerződéseim voltak. Tudtam, hogy ha a címért akarok harcolni, akkor nyugodtnak kell lennem a csapatban. Ha úgy viselkedtem volna, mint egy s*ggfej, akkor könnyen elveszthettem volna az ülésemet. Bárki mást meg tudtak volna szerezni” – mondta Bottas a Motorsport.com-nak.
Eközben a Red Bull már bánja, hogy lemaradtak a következő Verstappen szerződtetéséről, míg Leclerc brutális közúti Ferrari tulajdonosa lett.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.