Bottas 2018-as kudarcáról vallott: „Majdnem abbahagytam az egészet”
Valtteri Bottas nemrég a Motor Sport Magazine podcastjének vendége volt, ahol a finn elárulta, hogy a 2018-as szezon végeztével nagyon közel került a visszavonuláshoz. Egyszerűen nem tudta legyőzni Lewis Hamiltont, ez pedig majdnem összeroppantotta.

2017-ben Bottas váratlanul került fel a Mercedeshez, miután Nico Rosberg visszavonult a versenyzéstől. Abban az évben azonban sikerült neki megszereznie első futamgyőzelmét, így jó előjelekkel várhatta a folytatást.
2018 azonban egyáltalán nem úgy alakult számára, ahogyan ő azt elképzelte, hiszen egyetlen versenyt sem tudott nyerni, és Hamilton simán verte őt a bajnokságban. Emellett emlékezhetünk az Orosz Nagydíjon bekövetkezett csapatutasításra is, amely szintén egy mélypont volt számára abban az évben.
Az Alfa Romeo pilótája most ismét őszintén beszélt arról, hogy min ment keresztül akkoriban, és elmondása szerint egyszerűen nehezen tudta feldolgozni, hogy Hamilton mellett nem igazán tud labdába rúgni.
„2018 végén majdnem abbahagytam az egészet. Nagyon közel kerültem hozzá. Főleg amiatt, mert egyszerűen nem értettem és nem tudtam elfogadni, hogy abban a két évben nem voltam képes legyőzni Lewist.”
A sikertelenség mellett pedig a második félévben már be kellett állnia márkatársa mögé, hogy biztosítani tudják a Ferrarival szembeni sikert. „Az emberi elme igazán fura abból a szempontból, hogy néha sötét helyekre juttat el. Elveszíted az dolgok örömét, én pedig teljesen elvesztettem az F1 és a versenyzés iránti szeretetem. Szinte már mérges voltam a Forma–1-re.”
Bottas végül úgy próbált felülkerekedni a helyzeten, hogy tartott egy hosszabb szünetet, és újraértékelte a dolgait, ez pedig segített neki abban, hogy erősebben térhessen vissza a következő idényben, melynek első versenyét meg is nyerte Ausztráliában.
Már javában zajlik a DTM idei szezonja – íme a lausitzringi hétvége második futamának összefoglalója
Szafnauer nem bánja, hogy a Netflix filmezte a csapatfőnöki megbeszélést
„Kár, hogy Hamilton nem hagyja abba, amíg a csúcson van”
„Verstappen másképp versenyez Leclerc-rel, mint Hamiltonnal...”
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.