BRÉKING

Borzasztóan nagy lehet a Manor F1 Team hátránya: Rajthoz sem tudnak állni a futamokon?

Minden jel arra mutat, hogy a Manor F1 Team egy lehetetlen projektbe fogott bele, és ha ott lesz Ausztráliában, szinte biztosan nem tudnak majd rajthoz állni.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megerősítette a Marussiából lett Manor nevezését 2015-re. A csapatnak azonban még technikai oldalon bizonyítania kell, hogy készen áll és az autója megfelel az idei szabályoknak.

Továbbra sem tudni, hogy az autó a 2014-es verzió átalakított változatát jelenti, vagy esetleg egy teljesen új modellről van szó. Valószínűleg a Manor a tavalyi gépet alakította át. A csapatnál biztosak abban, hogy ott lehetnek Ausztráliában és a hírek szerint talán már a második versenyzőjük is megvan Will Stevens mellett.

A Ferrari már megállapodást kötött a csapattal, ami azonban csak az olaszok 2014-es erőforrásait kapja meg. A La Gazzetta dello Sport jelentése szerint a tavalyi motorok átlagosan körülbelül 80 lóerővel adnak le kevesebbet, ami nagy különbséget jelent az idei erőforrásokhoz képest.

És akkor még nem beszéltünk a kasztniról, amit még csak nem is tesztelhetett az alacsony költségvetéssel dolgozó istálló… Nem jó kilátások, már csak a 107%-os szabály miatt sem, ami lehetetlenné teheti az indulásukat a futamokon.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz egy nap Ricciardo, vagy Kvyat helyén versenyezne a Red Bullnál
Következő cikk A Renault 1 másodpercre teszi a Mercedes előnyét, és ennél több van a W06-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország