Motorsport.com hírek

Biztonságosabbá vált a Ferrari kerékcseréje a súlyos baleset után

A Scuderia Ferrari változtatásokat hajtott végre a Bahreini Nagydíjon történtek után, ami az egyik szerelő súlyos sérülését okozta.

Ferrari SF71H rear Pirelli tyre and Ferrari mechanic

Fotót készítette: Sutton Images

Mint ismeretes, az incidensben érintett szerelő kettős lábtörést szenvedett Kimi Räikkönen második kiállásánál, amikor a finn a szuperlágy gumikon folytatta volna a versenyt Szahírban.

Räikkönen egy hiba miatt zöld jelzést kapott a rendszertől, noha a bal hátsó kerék még a régi volt. A szerelő pedig pozícióban volt, ami azt jelentette, hogy a nagy erővel elinduló Ferrari elütötte őt.

Francesco Cigarini műtétje sikeres volt, és mint arról korábban már beszámolhattunk, hazautazhatott Olaszországba. Ha minden jól halad a rehabilitációjával, pár hónap múlva újra csatlakozhat az istállóhoz, mely Kínára az FIA kérelmeinek is megfelelvén változtatott a bokszkiállással kapcsolatos mechanizmusán.

A legnagyobb változást az jelenti, hogy a rendszer részeként már két LED (piros, zöld) kapott helyet a kerékcserénél. A második fény csak akkor, csakis akkor világít, ha a kicserélt kerekek valóban a helyükön vannak, rajta a pisztolyokkal rájuk szorított anyákkal.

Természetesen a Ferrari több tesztet is végrehajtott az új rendszer alapján, amit az FIA ellenőrzött le. A szövetség elégedett volt, és zöld jelzést adott a csapatnak az új procedúra alkalmazásához. Ezzel együtt az is változott a Ferrari kiállásainál, hogy a szerelő ezentúl figyelmet fordít arra, hogy ne kerüljön a lecserélendő kerék elé, kilépve a veszélyes zónából, közvetlen a zöld jelzés előtt. Magyarán semmiképpen sem lép be  A Ferrari természetesen az új rendszert úgy dolgozta ki, hogy ne veszítsenek időt, és továbbra is nagyon gyorsak legyenek a cserék, ami létfontosságú.

Az FIA nem tervezi kötelezővé tenni azt, amit a Ferrari csinál, mivel csapatonként eltér a bokszkiállások mechanizmusa. A szövetség számára az volt a legfontosabb, hogy a Ferrarinál változtassanak, mivel náluk volt a súlyos sérült.

Maurizio Arrivabene a következőket mondta erről pénteken. „Először is, elvégeztünk egy belső vizsgálatot. Innentől van egy procedúra, amivel biztosítjuk, hogy a versenyek alatt a lehető legbiztonságosabban menjenek végbe a kerékcserék”- mondta a csapatfőnök Sanghajban a Sky Sportsnak.

„Három tényezőről beszélünk ebben az esetben. Az egyik az emberi kontroll, a másik a mechanika, míg a harmadik egy elektronikus eszköz. A Bahreinben történtek annak voltak betudhatóak, hogy tévesen kezelték a helyzetet, a bal hátsó állapotát nem olvasta tökéletesen az elektromos szenzor, nem érzékelte közvetlenül a mozdulatokat, végül pedig ez adja ki a zöld jelzést. Nagyon sajnálatos, de megeshet. Ezért történt az, hogy az FIA-val együtt átvettük a teljes procedúrát annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő ilyesmi még egyszer.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: milliszekundumok választják el a Ferrarit és a Mercedest
Következő cikk Hamilton egy hajszállal nyerte meg a második edzést Kínában Räikkönen előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország