BRÉKING

Bizonytalanság Massa és Grosjean körül: ők mindig is hittek magukban

Felipe Massa és Romain Grosjean sohasem kételkedett magában, és a Ferrari csapatfőnöke is teljes mértékben támogatja versenyzőjét.

A Ferrari körül több kérdőjel is kering, ezek közül az egyik Massa jövője, a másik pedig az, hogy érkezik-e James Allison. A Ferrari vezetője nem kívánta kommentálni az utóbbit.

„Ez egy olyan téma, melyet nagyon sok pletyka övez, szóval nem kommentálom”- mondta Domenicali az F1News.ru-nak.

Azzal kapcsolatban kicsit bőbeszédűbb volt, hogy hány csapatot fognak ellátni jövőre motorokkal. „A közeljövőben bejelentést fogunk tenni ezzel kapcsolatban. Két csapatnak fogunk szállítani motorokat”- erősítette meg. Ezek szerint a Sauber és a Marussia lehet a két ügyfél a Ferrari számára.

Massa tegnap ismét egy elég rossz hétvégét zárt, miután az 1-es kanyarban megpördült a féktávon, és feladta a küzdelmet. Szerinte nem történt műszaki hiba, azaz nem ért egyet a csapat álláspontjával. Domenicali elmondta, továbbra is kiáll a 32 éves brazil mellett.

„Abszolút. Mindig is azt mondtam, hogy hiszünk benne. Vannak kritikus pillanatok, és természetesen nem örülünk az ilyen eredményeknek, de támogatnunk kell Feliepét, mert a csapat harcban van a konstruktőri címért. Tudja, hogy a csapat 100 százalékban mögötte áll.”

Massa nem tudja, hogy a vasárnapi fejlemények hatással lesznek-e a jövőjére. „Fogalmam sincs róla, hogy szabotálni fogja-e a jövőmet. Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy nem vagyok boldog a mai történések miatt. Elég komoly ember vagyok ahhoz, hogy elmondjam, a csapat semmi rosszat sem látott az autót illetően. Az a legfontosabb, hogy a teljesítmény terén remekül végeztem a dolgom ezen a hétvégén, és ez számít a következő versenyekre.”

A másik versenyző, aki alatt rezeg a cockpit, Grosjean. A francia tegnap végre remekül ment és összeszedett versenyzéssel állt fel a dobogó harmadik fokára – a verseny vége előtt az utasításnak eleget téve átadta a második pozíciót csapattársának. RoGro az RMC-nek beszélve elmondta, sohasem kételkedett magában.

„Nem igazán. Csak azt kérdeztem magamtól, ’Vajon mikor vesznek egy fordulatot a dolgok?’. Mindig is hittem magamban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes egy katasztrófa sok üzemanyaggal, és sehol sincs a csapat
Következő cikk Vettel nem olyan biztos benne, hogy Magyarországon új gumik lesznek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország