BRÉKING

Bizonyos helyzetekben életveszélyes lehet az új szabálymódosítás a Forma-1-ben! Aggódnak a csapatok és a versenyzők

Egyelőre nem sokan támogatják a rádiókommunikációra vonatkozó új szabályzatot, amit lehetséges, hogy csak 2015-ben kellett volna bevezetni a szövetségnek.

Charlie Whiting versenyigazgató ma délután Szingapúrban ült össze a csapatvezetőkkel és a versenyzőkkel, hogy megvitassák a rádiókommunikációra vonatkozó tiltásokat.

Az FIA már az összes csapat számára elküldte a listát, melyen pontba vannak szedve, hogy mit közölhetnek a versenyzőkkel a bokszutca falánál, és mik azok, amiket ezentúl el kell hallgatniuk a pilóták elöl.

Legutóbb a Ferrari párosa nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Fernando Alonso szerint nem volt igazán szükséges az, hogy bevezessék ezeket a szabályokat, addig Kimi Räikkönen sem rajongott a dologért, de a finn valamivel pozitívabb volt.

Még mindig sok a tisztázatlan kérdés, főleg az esetleges technikai problémákat illetően, így az FIA-nak a következő időszakban biztosan sok munkája lesz ezzel kapcsolatban. Miután ez egy olyan terület, amit teljesen szinte lehetetlen lefedni, sok lehet a konfliktus a csapatok között és a szövetséggel.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Pat Symonds, a Williams technikai főnöke a német Auto Motor und Sport lapnak elmondta, szerinte jobb lett volna, ha ezekkel a változtatásokkal 2015-ig várnak, mivel akkor mindenkinek lett volna ideje a felkészülésre, és arra, hogy tisztázzák az esetleges kérdéseket. Symonds hozzátette, a futballban az edzők folyamatosan utasítást adnak a játékosoknak, és emiatt senki sem idegeskedik.

Beat Zehnder, a Sauber csapatmenedzsere arra hívta fel a figyelmet, hogy ezentúl messze több mindent kell a kormányon megjeleníteniük a versenyzőknek, akiknek így a koncentrációja csökkenhet, ami balesethez vezethet. A Red Bull, a Toro Rosso, a Williams, a Lotus és a Force India azonban eddig nem használt nagy kijelzőt a kormányán. Ez megint egy olyan faktor lehet, mely nagyban befolyásolhatja a versenyeket. Az indiai istálló például az Amerikai Nagydíjig elkészül az új kormányával. A Force India kevésbé aggódik emiatt, mivel jövőre mindenképpen újjá akarta építeni a kormányát. Ezzel szemben a Williams nem tervez hasonló módosítást az idei szezonban.

Alan Permane, a Lotus szakembere szerint a Forma-1 új technikai rendszere és csomagja rendkívül összetett, ami folyamatos kezelést igényel a volán mögött. Ha ezekről a beállításokról a jövőben nem kommunikálhatnak a versenyzőkkel, akkor könnyedén elszállhatnak majd a váltók, a sebességváltók és a kiegészítő rendszerek, ami így káoszhoz vezethet.

A Mercedes, a Red Bull, a Ferrari és a McLaren előnyt élvezhet a többiekkel szemben, hiszen ezen top-istállók mind a legmodernebb szimulátorral rendelkeznek, így messze jobban fel tudnak készülni a különböző helyzetekre. Néhány csapatnak még szimulátora sincs…

Symonds szintén aggódik az esetleges gondok miatt, különösen az akkumulátor terhelése miatt, ami sokszor meghatározó tud lenni az autó működését illetően.

Felipe Massa, a Williams brazilja elmondta, nagyon sokat kell tanulniuk emiatt és lehetséges, hogy nem tudnak majd mindent fejben tartani. A tapasztalt pilóta elsősorban amiatt aggódik, hogy a fékek bizonyos esetekben túlmelegedhetnek, amiről ha nem kapnak információt, balesetet szenvedhetnek. Ez olyasvalami, amin Massa mindenképpen változtatna.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: Néhány esetben még rosszul is elsülhet a rádiókommunikációra vonatkozó tiltás
Következő cikk Hakkinen: Egy tehetséges versenyző rádió nélkül is gyors

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország