Bizarr csapatutasítás az Alpine-nál: Gasly őrjöngött és a középső ujj is előkerült
Az Alpine kettős pontszerzéssel távozhat Japánból, de az egyik pilótájuk biztosan nem boldog. A közvetítésből ugyan kimaradt, de az előrébb lévő Pierre Gaslyt az utolsó körben arra kérték, hogy engedje maga elé Esteban Ocont. Ennek ugyan eleget tett, de nagyon mérges volt.
Az Alpine ideiglenes csapatvezetője, Bruno Famin a futamot követően próbált magyarázatot adni a helyzetre, és elmondta, hogy helyesen cselekedtek. Az egésznek az alapját egyébként a futam egy korábbi szakaszában eszközölt másik csapatutasítás jelentette. Akkor ugyanis Gasly frissebb abroncsokon volt, ezért megkérték Ocont, hogy húzódjon félre, hátha el tudják kapni az előttük haladó Fernando Alonsót.
Amikor viszont világossá vált, hogy Gaslynak erre nem lesz esélye, az Alpine megkérte őt, hogy engedje vissza Ocont. Gasly ugyanakkor nagyon bosszús volt emiatt, mert úgy érezte, a helyzetet nem beszélték át eléggé, ráadásul ő alapból gyorsabb taktikán volt. Emellett pedig nem értette, miért volt rá egyáltalán szükség, hiszen semmit sem nyertek vele.
„Csapatként a 9. és 10. vagy 10. és 9. ugyanaz, szóval én egyáltalán nem számítottam erre. Ráadásul nem is igazán értem, mert amúgy is én voltam előrébb, szóval majd megbeszéljük” – mondta röviden a helyzetről Gasly, aki a leintés után heves őrjöngésbe és gesztikulálásba kezdett, ráadásul a középső ujját is felmutatta, kifejezve ezzel, hogy nagyon nem elégedett.
Famin szerint ugyanakkor nincs miért mérgesnek lenni: „Nincs semmi problémánk a pilóták között. Egyszerűen csak a lehető legjobb eredményt akarják elérni saját maguknak, ami normális, és ezért is fizetjük őket. Emellett viszont a csapat számára is a lehető legjobb eredményt kell szállítaniuk.”
„Ezért hagytuk Pierre-t Esteban előtt, hátha el tudja kapni Fernandót, még ha nem is volt rá sok esély. Végül nem sikerült neki, ezért a pozíciók visszacserélése normális.” Famin az esetet egyébként Gaslyval is megbeszélte a futamot követően, de azt elismerte, hogy talán érdemes egy újabb pillantást vetniük a futamon történt kommunikációjukra, mert lehetséges, hogy valami hiba csúszott bele.
Gasly heves szitkozódását viszont természetesnek tartja: „Nem vagyok csalódott emiatt. Ők harcosok, és a futam hevében érthető módon mérgesek tudnak lenni, ami normális. Persze órákig beszélhetnénk a részletekről, de hiszem, hogy ez csak egy mellékterméke volt a szituációnak.”
Eközben a Mercedesnél is kemény házi csata zajlott, csak ott többnyire csapatutasítások nélkül.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.