Binotto Vettelt hamarabb kereste fel, mint a futamgyőztes Leclerc-et, a 2019-es Olasz Nagydíj után

A Forma 1 YouTube csatornáján legutóbb a 2019-es Olasz Nagydíjat élhettük újra, ennek alkalmából pedig Binotto elárulta, hogy fontosabb volt neki felvidítania a német pilótát, mint együtt ünnepelni Leclerc-el.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Zak Mauger / Motorsport Images

A négyszeres világbajnok a 4. helyről rajtolt, és bár az első körökben még Nico Hülkenberg is megelőzte, Vettel gyorsan visszavette a pozíciót, és Valtteri Bottast készült támadni, amikor a 6. körben eldobta az autót az Ascari sikánban.

A pályára visszatéréskor eltalálta Lance Stroll autóját, ami miatt megsérült az első szárnya, és végül csak a 13. helyen fejezte be a futamot, kört kapva csapattársától, a futamgyőztes Charles Leclerc-től is.

 

„Először Sebhez mentem, ez fontosabbnak tűnt nekem” – mondta Binotto a Forma-1 hivatalos oldalának. „Egész hétvégén gyors volt, és jó versenye lehetett volna. Dobogós helyet is szerezhetett volna, fontos volt, hogy közel legyek hozzá a verseny után.”

„Csak aztán mentem Charles-hoz, aki egy héttel korábban Spa-ban a Ferrari történetének legfiatalabb futamgyőztese lett, és aztán Monzában megint nyert. Nagyon boldog volt, olyan pillanat volt, amit nem fogunk egy ideig még elfelejteni."

Binotto ugyanakkor továbbra is azt vallja, hogy Monzában a Ferrari tagjaként nyerni különleges élmény, amit először még Michael Schumacher ideje alatt tapasztalt meg, majd most csapatvezetőként élte át újra.

Race winner Charles Leclerc, Ferrari  poses for a photograph with his Ferrari team

Race winner Charles Leclerc, Ferrari poses for a photograph with his Ferrari team

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

„Ez a verseny volt az egyik legjobb lehetőségünk futamot nyerni egész szezon során, és tudtuk, hogy nem szalaszthatjuk el. Éreztük, hogy versenyképesek vagyunk. Nem volt meglepő a győzelem, de reméltük, hogy összejön.”

A Ferrari 2019 előtt utoljára 2010-ben tudta megnyerni a „hazai” futamát, akkor Fernando Alonso tudott a dobogó legfelső fokára állni vörös overallban.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a 2020-as Olasz Nagydíjat hogyan érintheti a jelenlegi koronavírus-járvány, és bár Európában Olaszországot érintette legérzékenyebben a járvány, az F1 tervei szerint már júliusban elindulhatna Európában a szezon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt a kommunikáció fontosságát emelte ki a jelen helyzetben
Következő cikk Ma 5 éve kissé felment a pumpa Rosbergben Hamilton miatt, aki csak mosolygott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország