Binotto: „Vettel úgy érzi, sokkal tartozik a csapatnak”

Régen várta hazai futamát a Ferrari a mostanihoz hasonló körülmények között. Bár az olasz istállónak, és szurkolóinak mostanában nem sok oka van az örömre, Charles Leclerc tavaly év eleje óta nyújtott teljesítménye egyike ezen pozitívumoknak.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Coates / Motorsport Images

Nem állíthatjuk, hogy Mattia Binotto első másfél éve a csapat élén nyugodtan telt volna. A tavalyi elhibázott karosszéria, majd az év vége felé kirobbanó motorbotrány mellett a versenyzők helyzete sem volt feszültségtől mentes.

Az Olasz Nagydíj előtt a Corriere della Sera olasz napilap készített interjút a Scuderia csapatfőnökével, akit többet között arról is kérdeztek, meg tudják-e tartani Charles Leclerc-t győztes autó nélkül is.

„Nálunk nőtt fel, ismeri a Ferrari által közvetített értékeket, és sajátjáénak érzi azokat.” – kezdte Binotto.

„Egy különleges család része, és ő tisztában van ezzel. A mostani évről egy nap majd azt mondja, ’sokat tanultam azokból a nehéz időkből’. Rendkívül tehetséges, és ezekben a nehéz időkben egyre gyakrabban mutatja meg vezetői képességeit.”

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Gyakran hozom fel neki Schumacher példáját, aki 1996-ban csatlakozott a Ferrarihoz, és 2000-ben lett bajnok. Hasonló utat járhat be ő is.”

Bár Leclerc élvezi a csapat bizalmát, Sebastian Vettel utolsó szezonját teljesíti a Ferrarinál. Binotto nem szeretné kívülről megmondani, mit kellene tennie a németnek a továbbiakban.

„Ez az ő élete. Továbbra is élvezi a versenyzést. Sőt: bebizonyítja, milyen nagyszerű ember: a csapat az elmúlt évek során rengeteget tett érte, ő pedig úgy érzi, sokkal tartozik nekik. Mindent megtesz, hogy jobban zárhassuk az évet.”

Sokan kritizálták Binottót és a Ferrarit azért, amiért már a júliusi szezonnyitó előtt közölték, hogy ez lesz Vettel utolsó éve. A Scuderia csapatfőnöke azonban továbbra sem bánja döntését.

„Szerintem jókor hoztuk meg a döntést. Nem voltunk a szezon legelején, elvégre már április volt. Imádjuk őt, és jól tettük, hogy megadtuk neki a lehetőséget arra, hogy megtervezze a jövőjét. Számomra nem úgy tűnik, hogy Sebastian megtört lenne.”

Sebastian Vettel, Ferrari, walks the track

Sebastian Vettel, Ferrari, walks the track

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Binotto csapatfőnöki beosztása előtt sokáig mérnökként dolgozott a Ferrarinál, ahol közelről élhette át a legendás Schumacher-korszakot. Bár érthető okokból a német által elért rekordok kedvesek a szívének, Binotto szerint el kell ismerni a rekordokat minden bizonnyal hamarosan megdöntő Lewis Hamilton teljesítményét.

„Mindenképp tiszteletet érdemel, páratlan tehetséggel rendelkezik. Persze természetesen a Ferrari rekordjait jobban szeretem.”

A Ferrari versenyzői akadémiájából érkező tehetségek közül jelenleg többen is ígéretesen teljesítenek az F2-ben. Az orosz Robert Shwartzman például rögtön első szezonjában a tabella élén áll, néhányan máris az új Leclerc-t látják benne.

„Remekül kezdte a szezont. Nemcsak győzelmeket szerzett, hanem végig kiegyensúlyozottan teljesített. A következő versenyek fontosak lesznek a számára.”

Természetesen óriási érdeklődés övezi Mick Schumacher teljesítményét is. Binottót arról kérdezték, milyen hasonlóságokat lát Mick és hétszeres világbajnok édesapja között.

„Az akarat, az elkötelezettség, a kíváncsiság és a kiegyensúlyozottság benne is megvan. Az idősebb Schumi örökre az egyik legnagyobb bajnok marad.” – zárta a Ferrari csapatfőnöke.

Binotto vállalja a felelősséget a csapat gyengélkedéséért. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Abiteboul szerint ez veti vissza a Red Bullt évek óta
Következő cikk Verstappen: Dehogy akar szoros versenyeket a Mercedes!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország