Binotto: tavaly még kört kaptunk Spanyolországban!

A Ferrarinak sikerült csökkentenie a hátrányát a McLarenhez képest, miután Charles Leclerc a negyedik, Carlos Sainz pedig a hetedik lett a Spanyol Nagydíjon. Mattia Binotto csapatfőnök szerint ez egy újabb bizonyíték volt arra, hogy mekkorát fejlődtek tavaly óta.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Coates / Motorsport Images

A szakember talán a szokásosnál is elégedettebb volt a Ferrari által vasárnap szerzett pontok miatt, és megjegyezte, hogy milyen sokat léptek előre, hiszen 2020-ban ugyanezen a helyszínen még simán kört kaptak az éllovasoktól.

Leclerc az egész hétvégén jól vezetett, és ennek is volt köszönhető, hogy végül a negyedik helyre tudta behozni a vörös masinát, miközben márkatársa, a hazai pályán versenyző Sainz hetedik lett, nem sokkal lemaradva Daniel Ricciardótól.

Még több F1 hír:

Binotto azt is elmondta, hogy csapata különösen az utolsó szektorban mutatott remek tempót, pedig ez korábban nem volt az erősségük.

„Egyértelmű, hogy sikerült fejlődnünk. Tavaly még kört kaptunk Spanyolországban. Jól ment az autónk, főleg az utolsó szektorban, hiszen 2020-ban még közel egy másodpercet vesztettünk ott.”

„Az ilyen típusú, nagy leszorítóerőt igénylő pályákon előnyben vagyunk a McLarennel szemben” – mondta a csapatfőnök a Sky Italiának.

 

Binotto ezután kitért a két versenyzőjére is: „Charles remekül kapta el a rajtot, a kerék a kerék elleni csatákban pedig szokás szerint remek volt. Ami Carlost illeti, neki nem sikerült annyira jól a rajtja. Ez nagyon sajnálatos, hiszen a versenytempója jó volt” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.

A Spanyol Nagydíj után továbbra is a negyedik helyen áll a maranellói istálló a konstruktőrök között, viszont most már mindössze 5 pont a hátrányuk a harmadik helyezett McLarennel szemben, így izgalmas harc várható köztük.

Verstappen elismerte, hogy megint egyedül kell a Mercedesek ellen küzdenie

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin: „Nem azért vagyok a pályán, hogy másoknak helyet csináljak”
Következő cikk Norris: nem igazán értem, miért becsülik le az emberek a Ferrarit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország