Binotto: Tavalyhoz képest harmadára csökkent a lemaradásunk Bahreinben

A Ferrari minden tőle telhetőt megtesz, hogy hamar elfedtesse a harmatos 2020-as szezont – a maranellói csapat nagy fejlesztéseket eszközölt az autón. Binotto azonban kemény önmagukkal szemben: még sok területen kell előrelépést tenniük.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1, and Mattia Binotto, Team Principal, Ferrari

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1, and Mattia Binotto, Team Principal, Ferrari

Sam Bloxham / Motorsport Images

A Ferrari biztatóan kezdte a 2021-es idényt, hiszen a csapat mind a két autóval bejutott a Q3-ba, ráadásul a versenyen is tartották a tempót – Leclerc 6., Sainz 8. helyen végzett, ami nagy ugrás a tavalyi évi eredményekhez képest.

Mattia Binotto azonban igyekszik reális maradni a helyzetükkel kapcsolatban, hiszen az alakulat még messze nem tart ott, ahol szeretne. Az olasz csapatvezető elmondta, hogy az új motort csak jövőre vetik be, de idén is jelentős fejlődés tapasztalható.

„A motor határozottan fejlődött, és jó látni, ahogy az Alfa és a Haas teljesített” – mondta el Binotto a Formula1.com kérdésére. „Azt hiszem, hogy a mi oldalunkról, minden területen előrelépést értünk el, ahol csak lehetséges.”

Még több F1 hír:

„Azt mondanám, hogy még mindenhonnan hiányzik valami” – tette hozzá a csapatvezető, amikor arról faggatták, hogy az autó mely részein kell fejlődniük. „A motornál még van hátrány, határozottan kevesebb, mint korábban, szóval a hátrány csökkent, és egyre közeledünk.”

„Azt hiszem, hogy a lemaradás jelentősen szűkült. Míg a leggyorsabb Ferrari 1,9 másodperccel volt lassabb a tavalyi első rajthelyt érő időnél Bahreinben, most csak 0,6 másodperc volt” – jelentette ki a szakember.

„Remélhetőleg jövőre, amikor új erőforrásunk lesz, képesek leszünk felzárkózni” – zárta le a gondolatait Binotto, aki tehát főleg a 2022-es évre fókuszál, mindazonáltal azt is kijelentette, hogy a Ferrari nem hajlandó lemondani 2021-ről sem.

Az Alpine máris újításokkal érkezik...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Radikális változások jöhetnek az F1-be 2025-től
Következő cikk Nem elégedett a Mercedes, már Imolára újdonsággal készülnének! – olasz sajtó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország