Binotto: Szoros lesz a csata a McLarennel a 3. helyért

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto kijelentette, hogy az idei autó teljesítménye egyértelműen azt mutatja, hogy a fejlesztések a helyes irányba tartanak. Az olasz szakember szoros csatára számít a McLarennel a 3. helyért.

Mattia Binotto, Team Principal, Ferrari

Steven Tee / Motorsport Images

Mint ismert, a Ferrari egy rendkívül nehéz 2020-as szezonon van túl, amelynek végén történelmi mélységekbe zuhant a csapat az eredményeket tekintve. A maranellói alakulat a konstruktőri bajnokság 6. pozíciójában zárta az idényt mindössze három dobogós helyet felmutatva.

A Ferrari legnagyobb gyenge pontja az egyenesekben mutatott sebesség volt, így Mattia Binotto igyekezett úgy beosztani a rendelkezésükre álló erőforrásokat, hogy a motor fejlesztése lehetővé tegye számukra az előrelépést.

Még több F1 hír:

A 2021-es szezon első két versenyén mutatott teljesítmény azt igazolja, hogy a maranellói alakulat jó irányba tart, Binotto pedig elismerte, hogy megkönnyebbülés volt látni, hogy a csapat pályán mutatott teljesítménye korrelációt mutatott a gyárban elvégzett munkával.

„Úgy gondolom, hogy megkönnyebbülés látni, hogy a helyes irányba fejlesztünk. Fontos látni, hogy a szimulációk most jobban kapcsolódnak a pályán látottakhoz, mint a múltban. Ez bizalmat ad nekünk az eszközeinkkel kapcsolatban, illetve a tervezési kapacitásunkkal a jövőben.”

Még több F1 hír:

„Gyakran mondtuk, hogy a tavalyi teljesítményünk nem elfogadható egy Ferrari szintű márka esetében, szóval tudtuk, hogy ezek a területek fontosak a számunka (a fejlődést tekintve). Már elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amin keresztülmentünk, de úgy gondolom, hogy szoros lesz a csata a McLarennel a 3. helyért.”

„És hogy most ez lenne a mi célunk? Úgy gondolom, hogy a célunk az, ahogy gyakran mondtam, hogy be tudjuk bizonyítani, képesek vagyunk fejlődni valamennyi területen. Azt hiszem, meg tudjuk csinálni, ez pusztán mentalitás kérdése. A végén látni fogjuk az eredményt.

A Williams vezérigazgatója elmondta, mivel nyűgözte le Räikkönen az F1-es karrierje előtt…


Az Alpine-pilóta Esteban Ocon is lehetőséget kapott arra, hogy tesztelje a Pirelli 18 colos gumijait, íme egy rövid videó a szóban forgó eseményről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Seidl arról nyilatkozott, hogy a McLaren mikor állna át a 2022-es autó fejlesztésére
Következő cikk Ecclestone elmondta, támogatja-e a sprintversenyeket...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország