Binotto: "Sainz nagy erősségünk”

A Ferrari csapatfőnöke, Matteo Binotto a csapat új igazolását, Carlos Sainzt méltatta. Binotto úgy érzi, a spanyol versenyző visszajelzései hasznosak lesznek számukra a 2022-es autó elkészítése során.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Úgy tűnik, a Ferrari 1968 óta legfiatalabb versenyzőpárosa kellően tapasztalt ahhoz, hogy előrébb mozdítsa a csapat szekerét. Az év eleje alapján úgy tűnik, hogy az olaszok jobb eredményekben bízhatnak 2021-ben, mint a katasztrofálisan sikerült tavalyi szezonban.

Mattia Binotto különösen örülhet Carlos Sainz jól haladó beilleszkedésének, ami igazolni látszik a csapat versenyzők terén meghozott döntését. Binotto kiemelte Sainz visszajelzéseit, melyekkel nagyban segíti a Maranellóban dolgozó mérnökök munkáját. 

Még több F1 hír:

„Carlos rendkívül tapasztalt. Nem csak a pályán, hanem a mérnökökkel való együttműködést illetően is. Az egész csapat számára motiválóan hat az, ahogy a csapattal dolgozik” – mondta Imolában Binotto.

„A munkánk jelentős része Maranellóban zajlik, nem kizárólag a versenyhétvégéken. Carlos nagyon jó az autó fejlesztésével kapcsolatos munkában, ami nagy segítség a csapat számára.”

„Ez Carlos számára is fontos, ugyanis segíti a beilleszkedését. Versenyzőink a pályán és azon kívül is hajtják egymást, ami nagyon jó hír számunkra. Az otthon töltött idejüket pedig szimulátorozásra használják, ami mutatja elkötelezettségüket” – dicsérte versenyzőit Binotto.

Horner nem érti, miért akar változtatni az Aston Martin egy olyan szabályon, amit ő is megszavazott

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Berger: a szex, a drogok és a rock and roll miatt nem lett meg a bajnoki cím
Következő cikk Alonso kevesebbet hibázott a Ferrarinál, mint Leclerc, mondja a korábbi csapattag

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország