Binotto nagyon örül, de nagyon fáradt

A Ferrari csapatfőnöke nagyon elégedett volt Charles Leclerc monzai győzelmével, és az egész csapattal, amely sorozatban a második hétvégén szerzett győzelmet az F1-ben. Sebastian Vettellel még nem beszélt.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, Charles Leclerc, Ferrari, and Sebastian Vettel, Ferrari, join the Ferrari team in celebrating their 90th anniversary

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Charles Leclerc a Belga Nagydíj után a Ferrari hazai pályáján, Monzában is győzni tudott, és ezzel nemcsak a saját, hanem a Ferrari második sikerét is aratta. A monacói az olasz versenyen szinte végig élen haladt, és bár előbb Lewis Hamilton, majd Valtteri Bottas támadta, végül megtartotta az első helyet. Leclerc a győzelmével megelőzte a vasárnap pontot sem szerző csapattársát az egyéni vb-tabellán.

Mattia Binotto csapatfőnök válláról már az elmúlt futamgyőzelem is levette a nyomást, a hazai pályán aratott diadallal a korábban sokat kritizált szakember is fellélegezhetett. A Ferrari a következő futamokon nyugodtabb körülmények között készülhet, ám az is igaz, hogy az olaszoknak kevésbé kedvező pályák következnek a naptárban.

 

"Ez fantasztikus! Az mindegy, hogy a csapaton belül milyen pozíciód van, nézzék meg mindenki mennyire boldog. A számunkra az egész hét nagyon sikeres volt. A szezon nagyon nehéz kezdete után a második sikert arattuk zsinórban, és ez igazán különleges, pláne, ha azt nézzük, hogy milyen rég nyertünk utoljára Monzában a saját szurkolóink előtt. Nagyon boldogok vagyunk" - utalt Binotto a futam után a tényre, hogy Ferrari utoljára 2010-ben tudott nyerni hazai pályán.

Még több F1 hír:

Binotto dicséretében főszerepet kapott Leclerc. "Nagyon jól versenyzett, a nyári szünet utáni munkája minden dicséretet megérdemel. Ezt bizonyította, ahogy ma a pozícióját védte, minden hiba nélkül. De az egész csapat köszönetet érdemel, nagyon jó volt a taktikánk, a megfelelő gumikat választottuk, és nem is volt könnyű a dolgunk, mert a kiállás után a nyomás nagyon nagy volt. De legalább a második részében már könnyebb volt a helyzet" - elemezte a futamot a Ferrari első embere.

"Tudtuk, hogy a pozíció megvédéséhez a legkeményebb keverékű gumiabroncs felel meg a leginkább, és tudtuk, hogy a riválisok támadásait az egyenesekben visszaverhetjük. De azt is, hogy a végéig kell nyomjuk, ez egy kemény, de jó döntés volt" - mondta Binotto. "Túl sok év telt el a legutóbbi győzelmünk óta, de még a mai éles versenyen is a legfontosabb, hogy az élről indulhattunk. Nagyon, nagyon elégedett vagyok, de nagyon fáradt is."

Leclerc-rel szemben Sebastian Vettelnek katasztrofális futama volt, a német a negyedik helyen rontott, megpördült, a pályára visszatérésekor ütközött Lance Stroll-lal, büntetést kapott a pályán és azon kívül is, és végül pont nélkül zárta a monzai futamot. "Nem beszéltem még Vettellel, később majd találkozom vele. Sajnos hibázott, amikor Bottast kergette, különben neki is jó versenye lehetett volna" - mondta a négyszeres világbajnok szerepléséről Binotto.


A Formula E hiába szól az utcai pályákról, az elektromos szériában rengeteg előzést láthatunk, amik nem kikerülések, hanem valódi, látványos manőverek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel mindössze 3 büntetőpontra van az eltiltástól
Következő cikk Hülkenberg reméli, hogy a mai eredménytől lendületet kap a Renault

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország