Binotto: mire rájöttünk az autó hibáira, már késő volt - 2. rész

Mattia Binotto szerint a motorokról szóló technikai direktíva, és a koronavírus-járvány után következett szabálymódosítások tettek be a 2020-as autójuknak, de már dolgoznak a 2021-es erőforráson, és elmondása szerint továbbra is támogatják a csapat vezetői.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a Corriere-nek adott interjújában mesélt a csapatfőnöki lét nehézségeiről.

Binotto korábban a Ferrari motorrészlegének vezetője, majd Allison távozása után a technikai igazgató posztját töltötte be, amelyet félig megtartott még a csapatfőnöki kinevezése után is. A Corriere szerint ironikus, hogy a legnagyobb sikerét a csapatnak a Concorde egyezmény aláírásával érte el.

„Csapatfőnökként az elsődleges feladatok nem technikai jellegűek” – mondta Binotto. „Dolgoztunk Charles szerződésének meghosszabbításán, Sainz szerződtetésén, és még sok másik ügyön.”

„Igen, lehet, hogy a technikai részleg nem volt a legtökéletesebben megszervezve, de nem szabad elfelejteni, hogy bármiféle előzetes értesítés nélkül lettem csapatfőnök másfél éve.  Időbe telik ez még, a sok győzelmes korszak, amelyet átéltem, segíteni fog.”

„Ha visszagondolok az 1995-ös, és a 2000-es Ferrarira, rengeteg dolog változott. Ez a mostani újjászervezés nem az utolsó lesz.”

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team, and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team, and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

A Ferrari helyzetéről legutóbb Toto Wolff is beszélt, aki szerint a csapatnak meg kell kérdőjeleznie egyes emberek döntéseit. A Corriere arra volt kíváncsi, hogy Binotto szerint miért nyilatkozik ennyire indulatosan Wolff a Ferrariról.

„Először is, szerintem eltérő vezetői stílusunk van, én soha nem beszélek másokról. És persze a Ferrari az a Ferrari, mindenki hozzá akar szólni valamit. Számára is valami különlegeset jelent ez a csapat. És végül persze azért, mert én nem azok közé tartozom, akik mindig mindenre igent mond neki.”

A Renault visszalépésével már csak a Ferrari fellebbezése van életben a büntetés szigorításáért, Binotto szerint pedig még nem kapták meg a megfelelő válaszokat a kérdéseikre.

„Mi a helyzet tisztázását kértük az FIA-tól, ha ezt megkaptuk volna, akkor már mi is készen állnánk arra, hogy visszavonjuk a fellebbezést. Fontosabb a 2021-es szezont megvédeni, mint a jelenlegit, különösen a mi teljesítményünk miatt. A tisztázást is erre vonatkozólag kérjük.”

Ricciardo, aki majdnem a csapat pilótája lett, nem számított arra, hogy a Ferrari ennyire szenvedni fog.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A partimód megszűnt, de az előzésgombot ugyanúgy használhatják a csapatok
Következő cikk Norris ismét fantasztikus sisakot mutatott be: ilyet még nem láttál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország