Binotto: mire rájöttünk az autó hibáira, már késő volt - 1. rész

Mattia Binotto szerint a motorokról szóló technikai direktíva, és a koronavírus-járvány után következett szabálymódosítások tettek be a 2020-as autójuknak, de már dolgoznak a 2021-es erőforráson, és elmondása szerint továbbra is támogatják a csapat vezetői.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Mattia Binotto a Corriere della Sera-nak adott interjút, amelyben elárulta, hogy miért lett olyan a 2020-as autó, amilyen:

„Abban a szellemben született, hogy minél nagyobb leszorítóerőt termeljen, tudván, hogy egy felsőbbrendűbb motor dolgozik benne, de aztán jöttek a technikai direktívák, és egy olyan autót kaptunk, amelynek nagy a légellenállása, és kevesebb a lóereje. A problémáink ebből a két dologból származnak.”

Binotto ugyanakkor elutasította azt, hogy csak az FIA „büntetése” miatt estek volna vissza: „Ez nem büntetés volt, mert nem csak minket érintett: mindegyik motor veszített teljesítményt, valakik többet, valakik kevesebbet.”

 „2019-ben az autó gyengeségeit el tudtuk maszkolni a motor erejével. Ez az erő eltűnt, és mire ezt megértettük, már késő volt. Mikor elkezdhettük volna kijavítani az autót, érkezett a koronavírus, és a fejlesztések befagyasztása, és ebben a helyzetben találtuk magunkat.”

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„A következő autó szükségszerűen a jelenleginek az evolúciója lesz, a befagyasztott szabályok miatt, de itt is vannak lehetőségek: a motor teljesen új lesz, már hónapok óta teszteljük a padon, számítunk rá. A napokban egy fontos aerodinamikai változtatásról fogunk szavazni a Motorsport Világtanácsban, amely különösen a hátsó tengelyt érinti. Meg van a lehetőség ennek a területnek a kihasználására is.”

Az FIA már csökkentette a padlólemezek méretét 2021-re, hogy megvágják az autó leszorítóerejét, de még a hátsó szárnyak méretét is csökkenthetik jövőre, hogy ezzel is életben tartsák a Pirelli 2019-es gumijait.

Binotto azt is elmondta, hogy nem érzi veszélyben a pozícióját.

„Tudom, hogy élvezem a vezetők támogatását, ugyanakkor én is megkérdőjeleztem magamtól, hogy én vagyok-e a megfelelő ember erre a feladatra. Egy pár területen végezhettem volna már jobb munkát, például a technikai újjászervezést elvégezhettük volna korábban is, de hiszek abban, hogy a 25 éves Forma-1-es tapasztalatom, és a csapat ismerete kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy jól végezzem a dolgomat.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Binotto elutasította azt a vádat, hogy egyedül lenne a csapat élén, mivel nincs annyi, és olyan ember a Ferrarinál vezető szerepben, mint a Mercedesnél.

„Ez az egyik legtévesebb dolog, amit hallani szoktam. Nem vagyok egyedül, ezt elhihetitek. Louis Camillerivel (Ferrari CEO) naponta többször beszélek, és John Elkannal is (FCA CEO). Tőlük is kapok tanácsokat, az biztos, hogy az ő vezetési stílusuk eltér attól, amit a múltban tapasztaltunk, de nem vagyok egyedül.”

A Belga Nagydíj után Elkann is kérdőre vonta Binottot a pontokat nem hozó verseny miatt.

„Meg akarta érteni, hogy miért volt ennyire rossz a teljesítményünk, hogy valóban fejlődünk-e, vagy csak csúszunk hátra. Ő is a helyzet elemzésére bátorított minket, és biztosított, hogy támogatja a szükséges változásokat.”

Cikünk itt folytatódik::

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A partimód megszűnt, de az előzésgombot ugyanúgy használhatják a csapatok
Következő cikk Norris ismét fantasztikus sisakot mutatott be: ilyet még nem láttál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország