Binotto megszólalt az SF-23-ról: Ez nem az én autóm...
A Ferrari volt csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint a csapat idei Forma-1-es autója nem az övé, mert a Forma-1-ben az egyén nem, csak a csapat számít.
A 2023-as Ferrarit, ahogy a csapat minden versenyautóját, rengetegen várták, azonban idén külön pikáns volt a dolog, miután a csapatfőnök, Mattia Binotto decemberben lemondott és Frederic Vasseur váltotta.
Az olasz mérnök mindig is megosztó figura volt a szurkolók körében, így külön kérdés az, hogy amennyiben az SF-23 jól sikerült és esetleg bajnok lesz, ki fogja learatni a babérokat, valamint ellenkezőleg, ha balul sikerülnek a dolgok, Vasseurön fog-e csattanni az ostor.
A logika azt diktálja, hogy a csapaté lesz az érdem és nem az egyéneké, azonban az SF-23-ban Vasseurnek nem sok munkája volt, csak a későbbi fejlesztésekre lesz hatása. Binotto mindeközben próbál „elhatárolódni” az autótól, legalábbis egy parmai beszélgetésen érdekes gondolatokat fogalmazott le:
„A Forma-1-ben nem egyénekben, hanem csapatokban gondolkodunk. Ezt az autót tavaly terveztük meg, amikor még ott voltam a Ferrarinál, de ennek ellenére ez nem az én autóm, ez a Ferrari autója” – mondta.
„A győzelemhez a legjobb autóra van szükség. Egy pilóta csak az utolsó két tizedet adja hozzá a pályán. A tehetség, a vezetési képességek és a mentalitás is nagyon fontos, mert egy versenyzőnek hajtania kell az egész csapatot.”
„Elvégre a versenyző a főszereplője a csapatnak, ő a legfontosabbak egyike, ő beszél legtöbbet az újságírókkal, az elnökséggel, a szerelőkkel, az egész csapattal. Szóval a pályán szerintem a pilóta az, aki a különbséget jelenti, de ő az, aki az egész csapat mentalitását alakítja.”
Akár magáénak tudja-e az érdemet Binotto, akár nem, úgy néz ki, hogy az SF-23 jobban sikerült, mint elődje, legalábbis a fioranói bejáratásról igen biztató hírek érkeznek.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.