Binotto: Kockázatot vállaltunk Leclerc-rel, nem jött be…

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke az időmérő után azt nyilatkozta, tisztában voltak azzal, hogy kockázatos lesz Charles Leclerc időmérős stratégiája. A fiatal pilóta le is maradt az utolsó próbálkozásról.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari szempontjából nem sikerült túl jól az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzése, ugyanis Charles Leclerc a negyedik, Sebastian Vettel pedig az ötödik leggyorsabb kört futotta meg. Viszont Bottas büntetése miatt mindketten egy pozícióval előrébbről rajtolhatnak majd holnap.

Mattia Binottót, a Ferrari csapatfőnökét a Sky Sports kérdezte az időmérő után, Binotto pedig kiemelte, hogy kettéoszthatják pilótáik stratégiáit, mivel Vettel a lágyon, Leclerc pedig a közepesen jutott tovább a Q2-ből.

Mi történt az időmérő végén Charles-lal?

Még több F1 hír:

„Tudtuk, hogy ma nem leszünk túl versenyképesek. Főleg az utolsó szektorban vesztettünk sok időt. Az utolsó próbálkozásunkon megpróbáltunk mindent megtenni, kockázatot is vállaltunk, mivel tudtuk, hogy a pálya az utolsó próbálkozó számára lesz a legjobb.”

„Tudtuk, hogy nagyon szoros lesz a dolog, de a döntésünk tudatos volt. Viszont túlságosan lelassultunk a forgalomban, így lemaradtunk Charles-lal az utolsó körről. Tehát tisztában voltunk azzal, hogy kockázatos a döntésünk – sajnos nem jött be a stratégiánk…”

„Nincs elég leszorítóerőnk. Valamiért nem stabil a kocsink hátulja fékezéskor, ami fontos lenne a versenyzők és az egyensúly szempontjából. Sokat vesztünk a kanyarokban, ráadásul a gumink is túlmelegszik a kör végére.”

 

 

„Túl sokat követelünk a gumikról, nagyobb leszorítóerőre lenne szükségünk. De azért vesztünk az egyenesekben, mert próbálunk nagyobb leszorítóerővel menni. Azzal pedig, hogy Charles a közepesen, Sebastian pedig a lágyon jutott tovább a Q2-ből, kettéoszthatjuk a stratégiájukat.” – nyilatkozta a csapatfőnök.

A Ferrari konstruktőri második helyezése már biztos, a versenyzőjük, Charles Leclerc viszont még harcban van az egyéni harmadik pozícióért – de nincs könnyű helyzetben a monacói: Verstappen jelenleg 11 ponttal előzi meg őt, ráadásul holnap a 2. pozícióból rajtolhat a holland.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean örül, hogy vasárnap búcsúzik az idei Haastól
Következő cikk Leclerc szerint nyerhet vasárnap, de az első etapján „vakon” fog menni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország