Binotto "kellemes meglepetésként" értékeli Vettel pole-ját

A Ferrari csapatfőnöke eddig elégedett csapata teljesítményével a kanadai versenyhétvégén, de állítja: a holnapi melegebb aszfalton még nehezebb dolga lesz a maranelloi istállónak.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, on the pit wall

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Ferrari csapata Sebastian Vettel révén megkaparintotta a pole pozíciót a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén a Mercedes vb-éllovasa, Lewis Hamilton és a szintén a vörösöknél futó Charles Leclerc előtt. Erre a teljesítményre még tegnap sem számítottak volna, a csapatfőnök, Mattia Binotto is meglepetésként írta le az eredményt, azonban hangsúlyozta, hogy a részsiker lélektanilag nagyon fontos lehet az utóbbi hónapokban magához képest küszködő gárdának:

„Boldogok vagyunk, nagy szükség volt erre a rajtelsőségre. Az elmúlt időszak nem feltétlenül a legboldogabb volt a Ferrari történetében, és igazából ma sem számítottunk arra, hogy sok babér terem nekünk, főleg amilyen szinten a Mercedes van, tulajdonképpen minden pályán ők az esélyesek. De a mostani hétvége határozottan jobb az eddigieknél. A csapat és a pilóták is jól dolgoznak, Seb remekül ment, teljesen megérdemelt neki az első rajtkocka. Tisztában vagyunk viszont azzal, hogy ezért még nem járnak pontok, holnap még van egy futam, de attól még nagyon jó érzés.”

Még több F1 hír:

Vettelnek 17 időmérőt kellett várnia arra, hogy ismét az első rajtkockából indulhasson, és Binotto nem győzte dicsérni a német versenyzőt, aki valóban egy iszonyatosan erős körrel rukkolt elő a kvalifikáción:

„Talán nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy ezen a pályán ennél jobb időt nem nagyon lehet menni. Kicsit olyan volt, mintha már régóta benne lett volna egy ilyen, csak a legjobb alkalomra várt, hogy előrukkoljon vele.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

A csapatfőnök végül egy kicsit a holnapi esélyeket is igyekezett latolgatni:

„Nem rossz a helyzetünk. Hamilton Vettel és Charles között van, Bottas csak hatodik, Verstappen tízen kívül, ezek is jó dolgok. De ettől függetlenül nagyon nehéz versenynek nézünk holnap elébe. A hőmérséklet még feljebb fog kúszni, ami azt jelenti, hogy a gumik a mainál is jobban fognak használódni, főleg a hátsó pár. Persze mindenkinek ugyanazok lesznek a körülmények. Nagyon kell összpontosítanunk majd, de emiatt elég lesz holnap aggódnunk, egyelőre kiélvezzük a mai sikert.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Most megkeresem Markót, hogy húzzam egy kicsit!
Következő cikk Sainz rajtbüntetést kapott Albon feltartásáért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország