Binotto ígéri, Sainz is a „lehető leghamarabb” megkapja az új motort

Carlos Sainz az Orosz Nagydíj rajtját követően az élre állt, és egy ideig tartani is tudta ezt a pozíciót, de utána Lando Norris könnyedén elhúzott mellette. A Ferrari most azon van, hogy a spanyol is minél hamarabb megkapja a csapat új erőforrását.

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21, Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21, Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Mark Sutton / Motorsport Images

A futamot végül a harmadik helyen fejezte be a sok kavarodás után, de az ötödik dobogós helyezése után Sainz elmondta, hogy most már azért többet is szeretne elérni, főleg ha vezet egy versenyt.

„Amikor legközelebb az első helyen állok, szeretném, ha nem előznének le ilyen könnyen” – mondta a leintés után. Az olasz gárda pedig dolgozik is ezen, hiszen Mattia Binotto csapatfőnök előrevetítette, hogy Sainz is megkapja a közeljövőben a Charles Leclerc által már Szocsiban használt erősebb hajtóegységet.

„A lehető leghamarabb megkapja majd, mert úgy hisszük, hogy előnyt jelent. Persze azért a pályát és az előzési lehetőségeket is figyelembe kell vennünk. Azt viszont nem tagadom, hogy szeretnénk minél korábban beépíteni az autójába” – magyarázta a Sky Italiának a csapatfőnök.

Még több F1 hír:

Binotto pedig elégedett is volt azzal, hogy miként muzsikált Leclerc autójában a Ferrari új hibrid rendszere, hiszen a monaóci a mezőny végéről pontszerző helyen is haladt, mielőtt jött volna az eső.

„A motor jól viselkedett, ahogyan vártuk. Megfelelően működik, és Charles számára segítséget jelentett a versenyen, ez pedig pozitív a szezon maradékára nézve. Hátulról rajtolva nem vártuk, hogy sok pontot fogunk vele szerezni, de ahogyan a futam alakult, reménykedtünk benne.”

„Szóval jó, hogy cseréltünk, mert segíteni fog neki az idény többi futamán. A régi sem rossz, de látható a kettő közötti különbség. Ha Carlos autójában is az új lett volna, akkor még jobb lehetett volna.” Leclerc egyébként Lando Norrishoz hasonlóan szintén azon vesztett sokat, hogy nem jött ki köztes esőgumikért időben, így csak a 15. lett végül.

Vettelnek ismét nem sikerült a pontszerzés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Max a második győztese a futamnak
Következő cikk Hamilton szerint nem pazarolták el az oroszországi sanszukat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország