Binotto idén sem lesz ott minden versenyen

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto előrevetítette, a tavalyi évhez hasonlóan idén is kihagyja majd a szezon néhány versenyét. A csapatfőnök hiányzásának oka a sorsdöntő 2022-es szezonra való minél hatékonyabb felkészülés.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari in the paddock

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari in the paddock

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrari csapatát irányító Mattia Binotto már a tavalyi évben is kihagyott néhány versenyt. A csapatfőnök elmondta, ez idén sem lesz másként, ennek oka pedig az, hogy minden erejüket be szeretnék vetni a 2022-es autó elkészítéséhez. 

„A tavalyi év során hiányoztam néhány futamról, mivel nem csak a versenycsapatért, hanem a teljes cégért felelek, és a maranellói gyárban is sok teendőnk van” – idézi Binottót a Racefans. 

Még több F1 hír:

„Az idei év remélhetőleg 23 versenyből fog állni. Nagyon hosszú szezon vár ránk, aminek különösen a második része lesz nagyon sűrű. Mivel emellett még ott van 2022 is, így nem lehetek ott minden versenyen.”

„A szezon elején a csapattal leszek, a szezon kezdete ugyanis nagyon fontos. Meg kell győződnünk arról, hogy minden a tervek szerint működik. Egy bizonyos pont után azonban néhány versenyről hiányozni fogok, hogy Maranellóban segítsem a 2022-es autó munkálatait.”

„Természetesen Maranellóból is megvan az összeköttetésünk a bokszfallal, ugyanakkor Laurent Mekies a távollétemben tökéletesen el tudja látni a feladatokat. A tavalyi év során bebizonyította, hogy képes irányítani az egész csapatot a versenyhétvégék folyamán. Nincs okom tehát aggódni amiatt, hogy időnként nem tartok majd a csapattal.”

Jóval erősebb motorja lesz idén a Ferrarinak?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Galéria az Alfa Romeo tesztjéről: a pályán is gyönyörű az új autó
Következő cikk Hamilton messze nem elégedett: „Hogyan tovább?”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország