Binotto: Ez volt Leclerc első győzelme - de nem az utolsó

A Ferrari csapatfőnöke megkönnyebbültségének adott hangot a Belga Nagydíj 44 körös távja miatt, mivel Charles Leclercre nagyon komolyan megérkezett Lewis Hamilton az utolsó körökre.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclercet a Belga Nagydíj felénél engedte el maga mellett Sebastian Vettel a csapat utasítására, de ennek ellenére a verseny végére Lewis Hamilton, aki eléggé magára talált, rohamtempóban kezdett el felzárkózni rá. Végül a leintéskor mindössze egy másodperc választotta el a két versenyzőt egymástól, ezzel Leclerc megszerezte a Ferrari idei első győzelmét, amely a saját elsője is volt az F1-ben. Mattia Binotto csapatfőnök így értékelte a Sky Sportsnak a látottakat:

„Kicsit vegyes érzéseink vannak, de persze örülünk Charles első futamgyőzelmének. Nagyon jól ment ma, az elejétől a végéig nyomta. Egész hétvégén nagyon jól vezetett, és szerintem Anthoine miatt fontos volt neki, hogy nyerhessen ma. Nagyon elszánt volt egész nap. Idén voltak már lehetőségeink az elsőségre, de eddig ezeket elszalasztottuk, és bár nem sok jót jelent, ha egy csapat Spában szerzi ezt meg először, így is fontos a számunkra.”

Még több F1 hír:

A verseny egyik kulcspillanata az volt, amikor a Ferrari boxából rászóltak a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelre, hogy engedje el a gyorsabban érkező Leclercet. A német ezután még egy kisebb csatába is keveredett Lewis Hamiltonnal, amely talán pont elegendő időt hagyott a Leclercnek, hogy ki tudja bekkelni a futamot. Binotto erről ezt mondta:

„Hamilton az utolsó körben nagyon gyors volt, és fontos volt, hogy maradjon valamennyi távolság köztünk, szerencsére a verseny csak 44 körös volt. Ez volt Charles első győzelme, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Sebastiant arra kellett használnunk, hogy kicsit tartsa Hamiltont, nem volt más választásunk, és szerintem remekül játszotta ezt a szerepet. A csapat pontjai számítanak inkább, és ezt ma remekül demonstráltuk. Jön Monza, tele hosszú egyenesekkel, ahova sebesség kell. és ez nekünk mindenképpen az egyik legnagyobb előnyünk.”


Középpontban a legendás F1-es pálya, természetesen Max Verstappennel, aki számára a hollandok közelsége miatt ez egy hazai helyszínnek is tekinthető.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo a halálos baleset miatt elgondolkozott, hogy vegye a kalapját
Következő cikk Albon arcáról nem lehetett letörölni a mosolyt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország