Binotto és Vettel is komolyabb nyomás alá kerülhet a Ferrarinál

Ralf Schumacher is inkább Sebastian Vettelt tartja hibásnak a Brazil Nagydíjon történtekért, de a német szerint ennél nagyobb gondjai is vannak a Ferrarinak, ahol akár keményebb lépésekre is szükség lehet.

Sebastian Vettel, Ferrari, Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, Charles Leclerc, Ferrari, stand on the grid for the memorial of Anthoine Hubert

Jerry Andre / Motorsport Images

A Ferrari egyúttal kockáztatott is azzal, hogy Kimi Räikkönen helyére Charles Leclerc-t szerződtette. A monacói sokkal meggyőzőbbnek tűnik, és Sebastian Vettel ezzel még nagyobb nyomás alá került, ami újabb hibákat szülhet a részéről.

Még több F1 hír:

A páros idén már több alkalommal is konfliktusba került, majd jött a Brazil Nagydíj, ahol összeütköztek. Mindkét Ferrari kiesett, ami rávilágított arra a tényre, hogy a páros egyre nehezebben kezelhető. Lehetséges, hogy egy külső személy bevonására van szükség, aki kezelni tudja a duót.

Ralf Schumacher, az egykori F1-es versenyző a német Sky F1 szakértőjeként kitért arra is, hogy szerinte ki inkább a hibás az incidensben. A fő problémát azonban nem ez a baleset jelenti, hanem a folytatás, ami sokkal problémásabb lehet.

„Természetesen nem volt szándékos, ami történt, de inkább Vettelt látom hibásnak. Nagyon közeli és izgalmas volt a kettejük párbaja. Sebastian két okból változtatott a pályán. Valószínűleg azt gondolta, hogy Charles távol lesz, de ezzel együtt persze kicsit le is akarta zárni a területet a kanyar előtt, hogy az ellenfele ne tudjon előzni. Ekkor történt az összeérés.”

„Ha egyáltalán beszélhetünk felelősről, akkor emiatt mondanám azt, hogy logikusan nézve Sebastian esetében ez valószínűbb. A balesetnél azonban most nagyobb problémát jelent a két versenyző közötti kapcsolat. Ez óriási feladatot fog jelenteni a csapat számára.”

Damaged car of Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Damaged car of Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Ralf szerint az FIA helyesen döntött, amikor azt mondta, egyik pilótát sem bünteti meg az esetért. „Igen, mert ez csapaton belül történt, és a Ferrari ezzel így is elég nagy büntetést kapott. Azt hiszem, Sebastian úgy gondolta, hogy már elment Leclerc mellett, addig a következő kanyarban pedig úgy pozicionálta magát, hogy ne lehessen őt támadni.”

A németet nem lepné meg, ha a Ferrari Maranellóban egy komolyabb belső vitát folytatna a helyzetről. „Azt gondolom, hogy most egy kemény belső vita zajlik, mert Binotto szintén lassan nyomás alá kerül. A Ferrarinak más gondjai is vannak, minthogy a csapattársak folyamatosan vitatkozzanak egymással. Ez pedig felelősséget jelent.” - tette hozzá Schumacher, aki szerint, ha a helyzet nem fog javulni, akkor a Ferrari elgondolkozhat azon, hogy változtasson valamin.

 

Binotto nem az egyetlen, aki nyomás alá kerülhet, mert Vettelnek csak 2020 év végéig van szerződése a Ferrarinál. „Mindkét versenyző számára nehéz lesz, különösen Sebastiannak. Leclerc a világos jövőt jelenti. A Ferrarinak rövid időn belül tisztáznia kell ezt a dilemmát. Az ilyen dolgokra nincs szükség, mint most.

„Ha Binotto, a csapat főnöke világossá teszi, hogy a jövőben kerülniük kell az ilyen eseményeket, akkor ez rendben lehet. Ellenkező esetben keményebb lépésekre lesz szüksége a Ferrarival.” - zárta le Schumacher a Speed Week hasábjain.


A Red Bull ismét történelmet írt, és ők lettek az első csapat, mely zéró gravitációban cserélt kereket az F1-es autóján. Videón a nagy rekord, amire valószínűleg egy ideig nem lesz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottasnak csak a szezon elején lehet esélye Hamilton ellen?
Következő cikk Sainz új céges McLarent kapott a dobogója után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország