Binotto elmesélte, hogyan mondta meg Vettelnek, hogy nem hosszabbítanak vele

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondta, hogyan mondta meg Sebastian Vettelnek, hogy 2020 után már nem számolnak vele. Emellett azt is elmondta, hogy a pilóták jelentik a legkisebb problémát számukra.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Charles Coates / Motorsport Images

Sebastian Vettel szerződése a 2020-as szezon végén jár le, és bár az idény elején még arra lehetett számítani, hogy hosszabbítani fog vele a maranellói istálló, végül mégsem ez lett a történet vége.

A Ferrari ugyanis a szezon előtti barcelonai teszteken sem mutatkozott versenyképesnek, így a csapatnak azon kellett gondolkoznia, hogy mi lehet a legjobb számukra hosszú távra, a menedzsment pedig azt a döntést hozta, hogy év végén elköszönnek a 33 éves némettől.

A csapatfőnök Mattia Binotto telefonon keresztül értesítette Vettel a döntésükről, még a Forma-1-es szezon kezdete előtt, és a Sky Italiának adott exkluzív interjújában elismerte, nem volt könnyű lefolytatnia ezt a beszélgetést, és fel kellett készítenie magát arra, hogy mit mondjon.

Még több F1 hír:

„Otthon voltam ekkor, és mielőtt felhívtam őt, háromszor elmondtam magamban, hogy mit és hogyan fogok mondani Sebnek. Nem volt könnyű meghozni a Sebbel kapcsolatos döntésünket, mert imádjuk őt azért, amilyen, azért, ahogyan viselkedik, illetve azért, amit a csapatnak adott az évek során.”

„De eljön az idő, amikor egyértelműségre van szükséged a jövő felé nézve. Közel vagyunk az új technológiai ciklus érkezéséhez, ami 2022-ben indul, és a csapatot minden területen építeni kell. Az a kötelességünk és az ambíciónk, hogy a közép és a hosszú táv legyen a szemünk előtt, ehhez pedig meg kell hoznunk bizonyos döntéseket.”

„Hogy Seb az utunkban lett volna? Nem, és nem is rakta le a telefont. Ő egy nagyon intelligens és csodálatos ember, aki még ebben a szezonban is megtartotta a karakterét, amikor nehézségekből egyáltalán nincs hiány. Sosem vált negatívvá. Ehelyett proaktív és tiszteletteljes ember maradt.”


Csatlakozz a Motorsport Hungary zárt Facebook-csoportjához!


Binotto szerint a 2021-es Charles Leclerc-Carlos Sainz duó másfajta hangulatot fog hozni a csapathoz, és a jövő évi pilótáik különböző erősségekkel rendelkeznek.

„Charles annyira lelkes, mint a szurkolók vagy maga a csapat, kiváló köröket megy az időmérőkön, remekül előz és fantasztikusan védekezik. Enzo Ferrari imádta volna őt.”

„A Carlosszal kapcsolatos döntésünk kapcsán pedig azt tudom mondani, hogy személy szerint én a vezetőt látom benne. Kiválóan dolgozik, sok időt tölt a mérnökökkel és többet és többet kér tőlük. Bár még fiatal, de már így is sokéves Forma-1-es tapasztalat áll mögötte, és folyamatosan tanul, hogy egyre jobb legyen.”

„Tényleg a versenyzők jelentik a legkisebb problémát számunkra. Charles fejlődik, és még a nehézségek közepette sem vált kritikussá. Segíteni akar a csapatnak, és azt akarja látni, hogy egyre jobbá válunk” – mondta Binotto.

Ecclestone: Schumacherék ágyaztak meg a Mercedes sikereinek…


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen időjárás fogadja az F1-et Imolában
Következő cikk Ferrari-vezérigazgató: nagyon meg vagyok elégedve Mattia Binotto munkájával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország