Binotto elismerte a hibáikat, kitűzte a célt: „A legjobbnak kell lennünk!”

Mattia Binotto a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta, hogy még rengeteg lépés van hátra a Ferrari számára, hogy a bajnoki címért küzdhessen, de óriási fejlődésen mentek keresztül.

Mattia Binotto, Team Principal, Ferrari, Charles Leclerc, Ferrari F1-75

A Ferrari az elmúlt években felzárkózott az élmezőnyhöz, ugyanis míg 2020-ban még a bajnokság középmezőnyéhez tartozott, az idei szezonban ismét megmutatták, hogy képesek a győzelmekért harcolni.

Charles Leclerc révén az első három versenyhétvégén az olasz istállónak két nagydíjat sikerült megnyernie. A várakozások tehát magasak voltak a szezon hátralévő részére, de a csapat nem tudta tartani ezt a formát.

„Ha a mostani szezont nézzük, tudjuk, hogy vannak még lépések, amelyek szükségesek ahhoz, hogy bajnoki címre esélyesek legyünk. A Ferrari óriási fejlődést hajtott végre a tavalyi szezontól az idei szezonig. Sok évre kell visszatekinteni ahhoz, hogy ekkora fejlődést lássunk- mondta Binotto őszintén.

Még több F1 hír:

Binotto szerint egyértelmű, hogy a Ferrarinak mely részeken kell még dolgoznia. Nemcsak a versenystratégia kialakításában bukott el többször is az alakulat, a csapatfőnök úgy látja, hogy a megbízhatóság terén is javulniuk kell az olaszoknak.

„A megbízhatóság hiánya több győzelembe került nekünk, és ahhoz, hogy bajnokságot nyerjünk, ezen javítanunk kell. Úgy gondolom, a versenyhétvégék során mindig lehet hibázni. Szerintem tökéletesnek lenni szinte lehetetlen, a bokszfalon kell döntést hozni, de a legjobbnak kell lennünk” – tette hozzá.

Egy rivális csapattal folytatná az Alfa Romeo, amit egy „óriási szponzoráció” húzhat keresztbe – sajtóhír

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko megerősítette: Hertát nem tudják szerződtetni 2023-ra, de Gasly…
Következő cikk Kvjat szerint az orosz nemzetisége nem zárja ki a Forma-1-es visszatérést

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország