Binotto elárulta, lesz-e első számú pilótája a Ferrarinak 2022-ben

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto biztosította a rajongókat arról, hogy a csapat 2022-ben nem nevez ki első számú pilótát.

Binotto elárulta, lesz-e első számú pilótája a Ferrarinak 2022-ben

Carlos Sainz és Charles Leclerc 2021-ben a konstruktőri bajnokság harmadik helyére segítette a csapatot, mivel a páros a pilóták között az ötödik, illetve a hetedik helyen végzett. Sainz a 2021-es szezon kezdetén csatlakozott a maranellói alakulathoz a McLarentől, szerződése pedig 2022 végén jár le.

Binotto korábban elmondta, hogy a tél folyamán szívesen tárgyalna a spanyol jövőjéről, de addig is igyekezett csillapítani a találgatásokat, hogy jövőre lesz-e első számú pilóta. Binotto az elmúlt szezonban „nyolcasra“ értékelte a versenyzőpárosát, és úgy tűnik, véget akar vetni a Ferrarinál uralkodó kultúrának, amely az egyik pilótát a másik fölé helyezi.

„Charles hosszú távú szerződéssel rendelkezik, Carlosszal pedig a tél folyamán tárgyalni fogunk a megállapodás meghosszabbításáról. Nagyon jól teljesített az első szezonjában, és elégedett vagyok azzal, ahogyan beilleszkedett és viselkedett. Minden bizonnyal leülünk és megpróbáljuk megtalálni a megfelelő megoldást. Hogy ez egy vagy két év lesz-e, az a tárgyalásoktól függ. De ez egy egyszerű megbeszélés lesz" - mondta Binotto.

Még több F1 hír:

„Hogy ki lesz az első vagy a második versenyző, az a pályán dől el. A mi prioritásunk a csapat, ha valaki versenyben lehet egy fontos pozícióért, azt a pályán fogjuk megbeszélni. Ez nem csak a versenyzők tehetségén vagy képességein múlik majd, mindig befolyásolhatja a balszerencse, balesetek, vagy az autó műszaki problémái. De nem lesz konrkét csapatsorrend."

Sainz és Leclerc 2021-ben öt dobogós helyezést ért el, de a csapat 2019 óta nem tudott futamot nyerni.

Marko szerint ilyen lehet majd a 2022-es erősorrend

megosztás
hozzászólás
Ecclestone: Szerintem Hamilton nem fog visszatérni
Előző cikk

Ecclestone: Szerintem Hamilton nem fog visszatérni

Következő cikk

Ők voltak a 2021-es szezon legnagyobb meglepetései – szerintünk!

Ők voltak a 2021-es szezon legnagyobb meglepetései – szerintünk!
Hozzászólások betöltése